A párizsi hegyek: Hogyan írta át az életemet az áhítat és a csoda

Olvasói vélemények

A kritikák David Oates mélyen magával ragadó és gyönyörűen megírt esszégyűjteményének tartják a „Párizs hegyei”-t. A könyv az emberiség, a művészet, a zene és a természet témáit járja körül, mély meglátásokat tárva fel az életről és az önelfogadásról. Az olvasók nagyra értékelik Oates ügyes nyelvhasználatát és elbeszélései személyes hangvételét.

⬤ Az esszék mesteri írása és elrendezése
⬤ mély meglátások az emberiségről és a művészetről
⬤ érzelmi elkötelezettség
⬤ gyönyörűen kidolgozott próza
⬤ rezonál az olvasókra, függetlenül attól, hogy milyen zenei vagy művészeti háttérrel rendelkeznek.

Néhány olvasónak kevésbé lesz rokonszenves az esszék személyes élményekre való összpontosítása, ha nem érdekli őket a zene vagy a művészet; bizonyos filozófiai elmélkedések nem biztos, hogy mindenkinek tetszenek.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Mountains of Paris: How Awe and Wonder Rewrote My Life

Könyv tartalma:

David Oates egy telet és egy tavaszt töltött Párizsban, és minden reggel a Notre-Dame-ra ébredve arra készteti, hogy a vánszorgásból és az időnkénti szenvedésből egy tápláló és néha nyugtalanító ragyogással átszőtt élettörténetet írjon. A Párizs hegyei című könyvében az élettörténet újragondolásának olyan technikáját kínálja, amely bárki számára elérhető lehet.

A könyv jelen idejű története azokban az évszakokban játszódik, amelyeket Párizsban tölt, ahol egy művészrezidencián osztozik. Ritka lehetőség arra, hogy a zenével, művészettel és mély történettel megállított időmértékes pillanatokon keresztül elgondolkodjunk azon, mit jelent embernek lenni. A könyv múlt időszaka olyan emlékeket kínál, amelyek behatolnak a párizsi élet nyüzsgésébe: egy Billy Graham-evangelizáció tizenhárom évesen, egy hágóút, egy szerelem, egy veszteség.

A hegymászás hosszú éveiben Oates leküzdötte az önutálatot, amely a baptista kispadon ülő meleg kölyökként hatotta át. A Párizs hegyei című könyvében az élet furcsaságával való intenzív, személyes elbeszélői találkozáson keresztül emelkedik fel a csoda helyére. Kereső, világító és utánozhatatlan prózájában Oates arra invitálja az olvasót, hogy osztozzon a Vermeer-festmény, az éjszakai égbolt vagy a párizsi utcán elhaló zene visszhangzó hangjai által ébresztett félelemérzetben, és emelje fel a függönyt egy félelmetes, mégis gyönyörű igazsággal teli kozmoszra.