Olvasói vélemények
Összegzés:Linda Hutcheon „A paródia elmélete” című könyve átfogóan vizsgálja a paródiát mint a posztmodern művészet és irodalom jelentős műfaját. A könyv a paródiában rejlő pozitív lehetőségeket hangsúlyozza, és a paródiát olyan kifinomult irodalmi formának tekinti, amely kritikai kommentárt nyújt mind a múltról, mind a jelenről. Hutcheon meghatározása a paródiának túlmutat a puszta utánzáson, kiemelve annak szerepét az intertextualitásban és a művészi párbeszédben.
Előnyök:A könyv kitűnő kifejtéssel és világos, egyszerű nyelvezettel rendelkezik, amely az összetett gondolatokat is hozzáférhetőbbé teszi. Hutcheon nézőpontja a paródiával kapcsolatban üdítő, mivel olyan kifinomult műfajként mutatja be, amely lehetővé teszi a művészettel és az irodalommal való kritikai foglalkozást. Értékes eszközöket nyújt a kortárs művek kanonikus elődeikhez viszonyított elemzéséhez.
Hátrányok:Néhány olvasó ismétlődőnek találta a könyvet, úgy érezte, hogy túlságosan egyetlen pont kifejtésére összpontosít. Hiányozhat a változatosság a példákban vagy a vitákban, ami ronthatja az anyaggal való általános elkötelezettséget.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
A Theory of Parody: The Teachings of Twentieth-Century Art Forms
Könyv tartalma:
Linda Hutcheon egy rugalmas és sokrétű kifejezésmódról szóló nagyszabású tanulmányában a modern irodalom, képzőművészet, zene, film, színház és építészet műveit vizsgálja, hogy átfogó képet kapjon arról, mi a paródia és mit tesz.
Hutcheon a paródiát a modern önreflexivitás egyik legfontosabb formájaként azonosítja, amely a találmány és a kritika metszéspontját jelöli, és a múlt szövegeivel és diskurzusával való megbirkózás fontos módját kínálja. Olyan különböző műveket vizsgálva, mint Tom Stoppard Rosenkrantz és Guildenstern halott, Brian de Palma Dressed to Kill, Woody Allen Zelig, Karlheinz Stockhausen Hymnen, James Joyce Ulysses és Magritte This Is Not a Pipe című műve, Hutcheon a modern paródia figyelemre méltó szándékváltozatait tárgyalja, miközben megkülönbözteti azt a pasztichétől, a burleszkektől, a paródiától és a szatírától. Megmutatja, hogy a paródia a többféle konvencióval való ironikus játék révén hogyan ötvözi a kreatív kifejezést a kritikai kommentárral. A hagyomány produktív-alkotó megközelítése olyan modern átkódolást eredményez, amely a hasonlóság középpontjában a különbséget állítja.
Egy új bevezetőben Hutcheon megvitatja, hogy a paródia miért nyűgözi le őt továbbra is, és miért tekintik általában gyanúsnak - mert vagy túlságosan ideológiailag eltolódott, vagy túlságosan veszélyezteti a szellemi és kreatív tulajdonjogot.
