Olvasói vélemények
Összegzés:A pénz jövője jól strukturált és közérthetően áttekinthető a modern nemzetközi pénzügyekről, bár inkább a tudományos szigor, mint a népszerű közgazdaságtan felé hajlik. Míg a korai érveket sok olvasó meggyőzőnek találja, a valuták jövőjéről szóló utolsó fejezet vegyes kritikát kap.
Előnyök:⬤ Jól megírt és a nem szakemberek számára is könnyen olvasható
⬤ tisztességes bevezetés a nemzetközi monetáris politikába
⬤ informatív és elgondolkodtató érvek.
Hátrányok:⬤ Akadémikusabb, mint a tipikus pop-közgazdasági könyvek
⬤ erősen támaszkodik az idézetekre
⬤ az utolsó fejezet érveit gyengének és elhamarkodottan felépítettnek tartják
⬤ túlzottan használja a „flooz” kifejezést.
(2 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Future of Money
Könyv tartalma:
A globalizáció az egyre kevesebb valuta és következésképpen az egyszerűsített monetáris irányítás világa felé vezet minket? Sok szakember szerint ez a helyzet, mivel a nemzeti kormányok pénz feletti területi monopóliumai, amelyeket a nemzeti kormányok hosszú ideig magukénak vallottak, erodálódni látszanak. A pénz jövője című könyvében Benjamin Cohen amellett érvel, hogy ez a nézet - amelyet ő "kontrakciós vitának" nevez - téves. A szigorúan érvelő, rendkívül világosan megírt és alaposan naprakész könyv bemutatja, hogy a valuták globális populációja nem zsugorodni, hanem jelentősen bővülni fog, ami a monetáris kormányzást nem kevésbé, hanem inkább nehezebbé teszi.
A könyv középpontjában egy innovatív elméleti modell áll az államok stratégiai preferenciáinak megértéséhez a monetáris gazdálkodásban. A kormányoknak meg kell-e védeniük hagyományos monetáris szuverenitásukat, vagy a valuták valamiféle regionális konszolidációjára kell törekedniük? A modell két nagy előrelépést kínál. Először is, míg a legtöbb tudományos munka a stratégiai lehetőségeket egyenként vagy csak egy másik alternatívával összehasonlítva értékeli, ez a modell az érintett döntések háromdimenziós jellegét hangsúlyozza. Másodszor, a modell a valutaregionalizáció fokát hangsúlyozza, mint az állami preferenciák központi meghatározó tényezőjét. Cohen szisztematikusan vizsgálja a magánszektor mint alternatív pénzforrás szerepét is.
A könyv két kulcsfontosságú szakpolitikai javaslattal zárul. Először is, a fiskális politikát mint a makrogazdasági irányítás eszközét kellene feltámasztani, hogy ellensúlyozni lehessen a monetáris politika hatékonyságának jelenlegi erodálódását. Másodszor, a Nemzetközi Valutaalapnak aktívabban kellene segítenie a kormányok decentralizált stratégiai döntéshozatalának koordinálását. A pénz jövője veszélyes lesz. A pénz jövője azonban azáltal, hogy feltérképezi az országok által követhető alternatív politikákat, megmutatja, hogy ennek nem kell kaotikusnak lennie.
