A pirocén: Hogyan teremtettük meg a tűz korát, és mi történik ezután

Olvasói vélemények

A könyv átfogóan vizsgálja a tűz szerepét az antropogén tájban, kiemelve az éghajlatváltozás és az erdőgazdálkodás következményeit. Bár sokan értékelik a szerző szakértelmét és azt a képességét, hogy a bonyolult témákat közérthetővé teszi, egyes olvasók kritizálják az írásmódot, amely túlságosan terjedelmes és kevéssé elkötelezett.

⬤ Mélyreható ismeretek és szakértelem a tűz és az éghajlatváltozás témájában.
⬤ Bővíti a szókincset és az erdőgazdálkodás megértését.
⬤ A nem szakemberek számára is érthető írásmód.
⬤ Józanító gondolatokat tartalmaz az éghajlati kérdésekről.

⬤ Egyesek szerint az írásmód túlságosan terjedelmes és kevés adatot tartalmaz.
⬤ Néhány olvasó úgy érzi, hogy a könyv vontatott és nehezen követhető.
⬤ Kritikusok szerint jobb szerkesztésre és tömörségre lenne szükség.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Pyrocene: How We Created an Age of Fire, and What Happens Next

Könyv tartalma:

Egy provokatív újragondolás arról, hogyan fejlődött együtt az ember és a tűz az idők során - és a felelősségünkről, hogy átrendezzük ezt a kapcsolatot, mielőtt túl késő lenne.

A Pyrocene elmeséli, mi történt, amikor egy tűzzel rendelkező faj, az emberiség, a Föld történelmének egy különösen tűzre fogékony időszakával találkozott. A földi élet megjelenése óta a lángok virágoznak. Az elmúlt kétmillió év során azonban egy nemzetség elsajátította a tűz manipulálásának képességét, és ezzel gyorsan átformálta önmagát és végül a világot is. Az ételek megfőzésével alakítottuk ki a kis bélrendszerünket és a nagy fejünket; a tájak megfőzésével emelkedtünk fel a táplálékláncban; most pedig a bolygó megfőzésével váltunk geológiai erővé.

Néhány tűzhasználat közvetlen volt: az élő tájak vadászterületekké, takarmánymezőkké, farmokká és legelőkké való átalakítására alkalmazott tűz. Mások közvetett módon, a pirotechnológiák révén, amelyek az emberiség hatókörét a láng hatókörén túlra kiterjesztették. Az iparosodás előtti és az őslakos társadalmak azonban nagyrészt olyan széleskörű ökológiai korlátok között működtek, amelyek meghatározták, hogy az élő tájakat hogyan és mikor lehetett elégetni. Ezek az ősi kapcsolatok az ember és a tűz között akkor szakadtak meg, amikor az emberek elkezdték elégetni a fosszilis biomasszát - a kőkori tájakat -, és az emberiség tűzereje határtalanná vált. A tűz által katalizált klímaváltozás globalizálta a hatásokat egy új földtörténeti korszakba. A pleisztocén átadta helyét a pirocénnek.

A tüzek körül évezredeken át történeteket meséltünk, amelyek megmagyarázták a világot, és megtárgyalták a benne elfoglalt helyünket. A pirocén folytatja ezt a hagyományt, leírva, hogyan alakítottuk át a Földet, és hogyan nyerhetjük vissza a bolygó lángjának őrzőiként viselt felelősségünket.