A Quiet Roar: Néha a megzavarás már régóta esedékes

Olvasói vélemények

Randall Arthur A Quiet Roar című regénye elgondolkodtató, és olyan jelentős témákat boncolgat, mint a női lelkészek szerepe, a társadalmi előítéletek és a személyes fejlődés. A könyv jó fogadtatásra talált meggyőző karakterei és lebilincselő elbeszélői stílusa miatt, de egyes olvasók a misszióval és a küldetésekkel kapcsolatos egyes ábrázolásokat és üzeneteket felületesnek vagy problematikusnak találták.

Az olvasók dicsérték a könyvet a lebilincselő történetmesélésért, a karakterek mélységéért és azért, hogy mély gondolkodásra késztet a hitről és a társadalmi kérdésekről. Sokan úgy találták, hogy a könyv inspiráló, jól megírt, és olyan releváns témákat tartalmaz, amelyek megkérdőjelezik az előítéleteket. A szereplők szerethetőek és átélhetőek, az általános üzenetet pedig pozitívnak és átalakítónak ítélték.

A kritikusok rámutattak, hogy a karakterek felvilágosító módszereinek egyes aspektusait leereszkedőnek vagy leegyszerűsítőnek érezték. A missziós munka ábrázolásával kapcsolatban is vannak aggályok, egyesek szerint nem foglalkozik teljes mértékben a hosszú távú közösségi szerepvállalás összetettségével. Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyv az üzeneteket helyezi előtérbe az összefüggő történetmeséléssel szemben, és néhányan kiábrándítónak találták a befejezést.

(25 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Quiet Roar: Sometimes Disruption Is Overdue

Könyv tartalma:

Egy mélyen délen található baptista gyülekezetben a férfi vezetők felváltva töltik be a szószéket a lelkész távollétében.

Két héttel húsvét előtt az egyik vezető - egy nyolcvanéves milliomos - végignéz a hatvan fős gyülekezeten. "Úgy döntöttem, hogy ma reggel nem tanítok" - jelenti ki. "Inkább bejelentést teszek. És ez sokakat fel fog háborítani közületek. De ebben a pillanatban őszintén szólva nem érdekel.

Dühös vagyok. A két előző lelkész majdnem tönkretette a gyülekezetünket. Ezért úgy döntöttem, hogy teszek ellene valamit. Mielőtt bejelentem, emlékeztetnem kell titeket, hogy a bátyámmal, amikor még élt, a mi pénzünkből építettük ezt a templomépületet a mi telkünkön. Az akkori megállapodás az volt, hogy amikor a bátyám és én elhunytunk, az ingatlan és az összes épület tulajdonjoga az egyházra száll át. De én nem haltam meg. És még mindig nálam van az ingatlan tulajdoni lapja. Ezért egyoldalú döntést hoztam. És senki sem tehet ellene semmit.".

Az egész nézőtéren azonnal felszaladt a szemöldök.

"Két hét múlva, húsvét vasárnapján egy lelkésznőt hozok. Fizetni fogom a fizetését. Lakást és autót fogok neki biztosítani. Egyelőre csak annyit árulok el, hogy özvegyasszony, és hosszú ideig misszionáriusként szolgált Afrikában". Az öregember szünetet tartott, és öreg ujjával az előszoba felé mutatott. "Ha nem tetszik a döntésem, tudja, hol vannak az ajtók.".