Olvasói vélemények
Összegzés:A Sean Liscom által írt Ranch-sorozat a disztópikus regények nagyra értékelt gyűjteménye, amely a kiszámíthatatlan történetvezetésről, a jól kidolgozott karakterekről és az elbeszélésbe beépített tudományos elvek keverékéről ismert. Az olvasók nagyra értékelik a tematikai mélységet és a lebilincselő, gyors tempójú történetvezetést. Néhány olvasó azonban olyan apróbb problémákra hívja fel a figyelmet, mint a gépelési hibák és a szerző által választott szókincs, amelyet nem feltétlenül ismernek el széles körben.
Előnyök:⬤ Kiszámíthatatlan és kielégítő fordulatok a cselekményben.
⬤ Jól kidolgozott, átélhető karakterek.
⬤ A különböző tudományos és gyakorlati ismeretek pontos bemutatása.
⬤ Gyors tempójú és lebilincselő történetmesélés.
⬤ A remény és a családi rugalmasság pozitív témái.
⬤ Arra ösztönzi az olvasókat, hogy kapcsolódjanak a valós élethelyzetekhez és gondolkodjanak a felkészültségen.
Hátrányok:⬤ Néhány kisebb gépelési hiba és következetlenség a nyelvhasználatban.
⬤ A cselekmény bizonyos aspektusai egyes olvasók számára hihetetlenek lehetnek.
⬤ A sorozat tempóját néhány hosszú harci jelenet nehezíti.
(97 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Ranch: Evolutions
Könyv tartalma:
Poszt-apokaliptikus fikció Sean Liscomtól
"Mondd, Tara. Ugye tudod, hogy most nem nyerhetsz? Az egyetlen befejezés itt egy golyó lesz a fejedbe, ha végeztem a szórakozásoddal. Hidd el, könyörögni fogsz a végéért" - hagyta, hogy széles vigyor játszadozzon az arcán.
"Most éppen halálra untatsz.".
"Látod, már megint itt van az a tökösség! A halál a szemedbe néz, és te mégis dacolsz vele! Ezt imádom! Kár, hogy nem találkozhattunk volna más körülmények között. Fogadok, hogy jó barátok és társak lehettünk volna! " Előrevetette magát, de megállt, mielőtt harci távolságba került volna. Ehelyett körözni kezdett.
"Gyengülnek a térdeid? Azt hiszem, igen. Olyan fehér vagy, mint egy szellem. Őszintén szólva, nem tudom, hogy állsz még mindig" - gúnyolódott, és nem állt messze az igazságtól. A kés a kezemben egyre nehezebb lett, a lábam lassan mozgott, és a látásom kezdett elmosódni.
A lábaim végül megroggyantak, már nem tudták megtartani a súlyomat, térdre rogytam. A pengém a járdára csattant. Végeztem. Tudtam, hogy túl sok vért vesztettem; nem tudtam elég oxigént juttatni a tüdőmbe. Felemeltem a fejem, és megpróbáltam Keith-re koncentrálni. Ő felém sétált, a kést jócskán elrúgta a kezem elől. Az ütő hegyét a mellkasom közepére helyezte, és megnyomta. Mivel sem neki, sem a gravitációnak nem tudtam ellenállni, hanyatt dőltem.
Kivonat
2023. január 12.
Emlékszem arra a napra, amikor a kapuk bezárultak, és zárva is maradtak. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Álltam a járdán az orvosi épület előtt, az amerikai zászló lágyan lobogott mögöttünk a szélben, apám keze a vállamon. Sosem felejtem el, ahogy bocsánatot kért tőlem, a szomorúságot a szemében. Azt mondta, bárcsak többet tehetett volna azért, hogy megakadályozza a történteket; szörnyű bűntudatot érzett a dolgok alakulása miatt.
Bár a farmon szinte méhkas volt a tevékenység, amikor a bejárati kapu fémes csattanással bezárult, mindenki megdermedt. Az egész ranchot elborította a csend. Senki sem szólalt meg, és senki sem mert megmozdulni. Még a jószágok is szokatlanul csendben voltak. Mintha ők is megérezték volna, mi történt. Az emberi cselekedetek szörnyű következményei némaságba kábították a farm minden élőlényét.
Hónapokba telt volna, mire a köpeny kezdett volna feloldódni. Szokatlanul kemény és korai tél követte a szeptemberi lágy napokat. A tél folyamán végre kezdtük megérteni a falainkon kívüli pusztítás nagyságát. Egymás után elhallgattak a HAM-rádiónkon lévő kapcsolataink, ahogy a járvány súlyos áldozatokat szedett az emberiségen. Mielőtt elsötétültek, a rádióállomások mind ugyanazt a rémisztő állapotot jelentették. Míg a legtöbbeknek rossz volt a helyzetük, azoknak, akik nem voltak immunisak a járványra, sokkal nehezebb dolguk lesz.
A pestis, ahogyan a betegséget nevezték, csak keveseket kímélt meg, akik kapcsolatba kerültek vele. Akiket megkímélt, azok már csak a halált kívánták. Mikor eljött a január, az éterben már csak más immunis előőrsökkel voltak kapcsolatban.
Amikor végre eljött a tavaszi vetés ideje, a gazdákat csak szigorú őrség mellett engedték át a kapun. Ugyanez volt a helyzet, amikor a cowboyok kimentek a marhákat vagy a vadlovakat behajtani. Vadászcsapatok, dögevő csapatok, mindet szigorúan őrizték. Tudja, ha valaki immunis vért hordott, az azt jelentette, hogy céltábla volt a hátán. Voltak olyan túlélőcsoportok, akik abban a hitben éltek, hogy a mi vérünk ugyanolyan védettséget biztosíthat számukra a pestis ellen. Bármennyire is hamis volt a hitük, ez volt az utolsó reményfoszlányuk, és vadul, sőt, erőszakosan ragaszkodtak hozzá.
Apám mesélt neked a ránk maradt örökségről. Elmondom nektek a sötétség történetét, ami utána következett. Végül is ez az egyetlen módja annak, hogy a történelmi beszámoló pontos legyen. A nevem Tara Sterling, és mesélek nektek a Hagyaték utáni életről.......
