A regény elmélete

Olvasói vélemények

A könyv a regény történetének és elméletének átfogó feltárását kínálja, kiemelve a drámai részleteket, az iróniát és a mélyebb filozófiai implikációkat. Míg egyes olvasók értékelik gazdag meglátásait és elegáns írásmódját, mások kritizálják, hogy túlságosan széleskörű és tele van banális megfigyelésekkel.

⬤ A regény történetének és elméletének átfogó feltárása
⬤ elegáns és világos írásmód
⬤ mély filozófiai meglátások és jelentős narratív elemzés
⬤ értékes forrásként szolgál az irodalomkedvelők számára.

⬤ Egyes elemzések banálisnak tűnhetnek
⬤ a neomarxista nézetek kritikája talán nem minden olvasóhoz eljut
⬤ túlságosan szélesnek és bizonyos megfigyelések mélységének hiányosnak tűnnek.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Theory of the Novel

Könyv tartalma:

A regény a nyugati művészet legfontosabb formája. Célja az élet teljességének ábrázolása; ez az a zászlóshajó, amelyet az irodalom a tudomány és a filozófia szisztematikus gondolkodásával szemben küld. Luk csnak és Bahtyinnak, Auerbachnak és Ian Wattnak adós Guido Mazzoni A regény elmélete új utat nyit, történeti megértést építve fel arról, hogyan vált a regény az élet modern könyvévé: a világról szerzett tapasztalataink egyik legjobb reprezentációjává.

A műfaj az elbeszélési formák hosszú metamorfózisa során alakult ki, amely 1550 és 1800 között zajlott le. A XIX. századra olyan szövegek összességét foglalta magába, amelyeket a hagyományos formai korlátoktól való mentesség és az elbeszélések sajátosságai különböztetnek meg. Mazzoni kifejti, hogy a modern regények bármilyen módon elmesélt történetekből állnak, olyan elbeszélők által, akik - hozzánk hasonlóan - időben és térben létező, kontingens lényekként léteznek. Ezért a világnak nem másolatát, hanem értelmezését mutatják be.

A regények új jelentőséget tulajdonítanak a hétköznapi emberek történeteinek, és lehetővé teszik az olvasók számára, hogy belépjenek más életekbe és az igazság más változataiba. Amint a regény elmélete világossá teszi, ez a művészeti forma egy olyan korszakot és társadalmat mesél el, amelyben az egyéni tapasztalatok nem konvergálnak, hanem szaporodnak, amelyben a közös világ apró, helyi világok sokaságára töredezett, amelyek mindegyike a maga sajátosságában abszolút.