A remény ikonjai: Az utolsó dolgok a katolikus képzeletben

Olvasói vélemények

A könyv teológiai szempontból tárgyalja a halál utáni élet fogalmát, a megváltás, a megbékélés és az egyetemes üdvösség lehetőségére összpontosítva.

⬤ Bölcsességet és reményt nyújt a halál utáni életről
⬤ egyedi nézőpontot kínál az egyéni ítélet vs. az utolsó ítélet kérdésében
⬤ az örök szeretet és a megbékélés üzenetével bátorítja az olvasókat.

A terjedelmes történelmi háttér nehezen érthető; a didaktikus hangvétel időnként fárasztó lehet.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Icons of Hope: The Last Things in Catholic Imagination

Könyv tartalma:

John Thiel, napjaink egyik legbefolyásosabb katolikus teológusa, a Remény ikonjai: Az "utolsó dolgok" a katolikus képzeletben című könyvében amellett érvel, hogy a modern teológusok indokolatlanul visszafogottan írnak az "utolsó dolgokról", azaz a halálról, az ítéletről, a mennyről és a pokolról. A történeti-kritikai értelmezési mércének engedelmeskedve gyakran vonakodtak olyan eszkatológiai reflexióba bocsátkozni, amely az "utolsó dolgokról" szóló tanítást komolyan veszi, mint olyan valós eseményeket, amelyeket a keresztényeknek kötelességük értelmesen elképzelni és bizonyos fokú hűséges koherenciával leírni.

A modern teológia vallási pluralizmusa teret enged egy olyan spekulatív értelmezési stílusnak, amely a remény ikonjait adja ki - a feltámadt élet teológiai portréit, amelyek tájékoztathatják és inspirálhatják a hitéletet. A reménység ikonjai a mennyei élet, az utolsó ítélet és a szentek közösségének olyan értelmezését mutatja be, amelyet az áldott halottak tevékenységének olyan szemlélete alakít, amely összhangban van a test feltámadásába vetett keresztény hittel, nevezetesen azzal a nézettel, hogy a mennyei áldott halottak eszkatológiailag továbbra is részt vesznek a megbocsátás megváltó feladatában. Thiel az ítéletről és a halál utáni életről szóló hagyományos katolikus képzeletnek egy olyan revízióját kínálja, amely kiemeli az összes szent erényes cselekedetét az Isten látására adott mennyei válaszukban.

Ezeket a konstruktív erőfeszítéseket elősegítik Thiel következtetései a tisztítótűz fogalmának eltűnéséről a mai katolikus hit nagy részeiben, amely eltűnés a nem-versengő spiritualitás megjelenésének tulajdonítható a konciliárus utáni katolicizmusban, amely háttérbe szorította azokat a vallási érzékenységeket, amelyek a korábbi évszázadokban a tisztítótűzben való hitet gyakorlattá tették. Ez a nem versengő lelkiség - amely visszanyeri a kegyelem ingyenességével kapcsolatos hagyományos páli érzékenységet - a kölcsönös, folyamatos megbocsátás eszkatológiai képzeletét támogatja a szentek közösségében ebben és az eljövendő életben.