A reneszánsz mélypontja: Egy emo kölyök utazása a szerelembe esésen és a szerelemből való kilépésen keresztül New York Cityben és New York Cityvel

Olvasói vélemények

A könyv egy olyan memoár, amely különösen azokhoz az olvasókhoz szól, akik átélték a punk vagy emo fázist, és amely a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmek, a romantika és a szerző őszinte életszemléleteinek témáit ötvözi. A könyv Bukowski stílusához hasonlítható, magával ragadó módon van előadva, és egyszerre nyújt elgondolkodtató és optimista képet az élet kihívásairól.

Jól megírt és magával ragadó elbeszélés, a depresszió és a remény átélhető témái, egyedi nézőpont, élvezetes a punk/emo kultúrát ismerők számára, és ötvözi a memoár és az önsegítés elemeit.

Néhány olvasónak eleinte nehéz lehet belekötni, és a droghasználat és a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmek súlyos témái nem mindenki számára megfelelőek.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Rock Bottom at the Renaissance: An Emo Kid's Journey Through Falling In and Out of Love In and With New York City

Könyv tartalma:

Mielőtt Mike Henneberger Emmy-díjas producer lett, aki a Comedy Central, a Rolling Stone, a Billboard, a Spin és a Vice munkatársa volt, ő is csak egy elveszett lélek volt New York Cityben, aki mentális betegséggel kikövezett úton botladozott, és egy összetört szív és egy összetört elme darabjaival volt tele.

Rock Bottom at the Renaissance: An Emo Kid's Journey Through Falling In and Out of Love In and With New York City Mike mixtape memoárja, amely ezeket a darabokat követi végig egy mentális összeomláson keresztül, amely átfogta az első éveit, amikor texasi áttelepültként New Yorkban élt, agymosottan a New York-i romantika által, amelyet a filmek, a TV, a könyvek és a zene adott el neki.

A Rock Bottom At The Renaissance nagy része egy hotelszobában játszódik egy züllött hétvége alatt, az önfeledt elszigeteltség és önpusztító önvizsgálat során, és Henneberger alkohol- és drogfüggő elméjének sötét alagútjaiban navigál, nagyobb terjedelmű - a múltja nagy részét is magába foglalja. Henneberger elmeséli dél-texasi gyermekkorát, amelyet válás, testvéri rivalizálás és olyan instabilitás határozott meg, amely arra kényszerítette, hogy iránytű nélkül navigáljon egy fiatalember életének legfontosabb éveiben. Végigvezet minket kisebb sikerein - zenekarokkal turnézik, magazint indít, stand-up comedy-t ad elő -, miközben azon kezd el tűnődni, hogy az ezek által belé oltott önbizalomérzet valójában téveszme. Bepillantást nyerünk az amerikai hadseregben töltött időszakába, amely a céltudatosságát hivatott növelni, de csak fokozta kémiai függőségét és mentális betegséget váltott ki belőle. A könyv középpontjában Henneberger szerelemkeresése és a zenével való kapcsolata áll, valamint a zenének az az ereje, amely átsegít bennünket az élet legnehezebb pillanatain.

A mélységes magány és a mondatokon átívelő egzisztenciális rettegés érzése ellenére ezeken az oldalakon sok reményt találunk. Ez részben a Henneberger által közvetített történetnek köszönhető, amelyből kiderül, hogy ki ő, hogyan került ebbe a helyzetbe, és a céltisztaság, amely a múlt és a jelen összefonódásával jön létre, hogy egy megtört, elveszett emberből céltudatos és optimista emberré váljon.

A The Dangerous Summer és a Bayside csak két zenekar a sok közül - köztük a Jimmy Eat World, a The Smoking Popes, a Bright Eyes, a Death Cab For Cutie, az Alkaline Trio, a Mayday Parade és a The Wonder Years -, amelyek dalai kiemelt szerepet kapnak a Rock Bottom At The Renaissance-ban, mivel a szövegek a fejezetek hangsávjaként jelennek meg. Mert a zene, és különösen ezek a zenekarok kulcsfontosságúak Henneberger számára, hogy legyőzze démonait.

A megváltás és a megváltás ezekben a dalokban tagadhatatlan, de ez a memoár ennél többről szól. Ahogy Henneberger fogalmaz, arról szól, hogy "romantizáljuk New Yorkot, és hagyjuk, hogy a valóság helyett az elképzeléseink vezessenek bennünket", és ennek káros következményeiről. Arról szól, hogy szerelmes vagy abba a személybe, akiről azt hiszed, hogy teljes leszel, és megbékélsz azzal a ténnyel, hogy soha nem fog - és nem is tette volna. Ez az, amit Henneberger - zsigerileg, fájdalmasan - abban a szállodában navigált, de olyasmi is, amivel az azt a pillanatot körülvevő elbeszélésekben, valamint a visszatekintő és előretekintő villanásokban is megküzd.

Ami nyilvánvaló - már amennyire egy részeg és mámoros agy ezt nyilvánvalóvá teheti -, az a tanulság, amit a Rock Bottom At The Renaissance kínál: a boldogságot önmagában kellett megtalálni, nem pedig egy hiányzó kirakós darabkában. Ez nem egy álszent vagy önigazoló megvilágosodás, és nem is olyan, amire a könyvében támaszkodik. Végső soron ez egy történet a pokolról, amelyen Henneberger átjutott, hogy inspirálja azokat, akiknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy átjussanak a sajátjukon.