A robbanóanyagok szótára

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Dictionary Of Explosives

Könyv tartalma:

BEVEZETÉS: Egy generáció óta nem jelent meg robbanóanyag-szótár, és időközben számos új robbanóanyagot vezettek be. Ezért reméljük, hogy ez a kis kötet, amely tömör információkat ad ezekről a különleges anyagokról, hasznosnak bizonyulhat azok számára, akiknek ezekkel kell foglalkozniuk. Az 1895-ben kiadott Cundill and Thomsons Dictionary of Explosives (Cundill és Thomsons robbanóanyagok szótára) számos olyan feltaláló nevét és keveréket tartalmaz, amelyeket javasoltak, de kereskedelmi forgalomba még nem kerültek, és nem is valószínű, hogy fognak. Mivel a modern robbanóanyagok akkoriban még gyerekcipőben jártak, kétségtelenül bölcs dolog volt minden rendelkezésre álló információt beilleszteni, akár fontosnak tűnt, akár nem, de ma már jobbnak látom, ha a szótár terjedelmét korlátozzuk, hogy méretét mérsékelt keretek között tartsuk. Ezért itt gyakorlatilag csak a különleges vagy védett nevű robbanóanyagokkal foglalkozunk. A kémiai anyagokra, például a nitro-toluolokra és más nitro-vegyületekre vonatkozó információkért a robbanóanyagokról és a kémiáról szóló tankönyvekre kell hivatkozni. Néhány szó azonban itt a nitro-cellulózokról is szólhat. Ezeket úgy állítják elő, hogy a cellulózt salétromsav és kénsav keverékével kezelik, majd a terméket forró vízzel alaposan átmosva megtisztítják.

A cellulóz e célra leginkább használt fajtája a pamut, és a belőle nyert terméket gyakran nitropamutnak nevezik, amelynek három különleges fajtája a kollódiumpamut, a pirokollódiumpamut és a puskapamut q. r.. A cellulóz egyetlen másik, kereskedelmi méretekben nitrált formája a fa vagy szalma kezelésével nyert kémiai cellulóz. A nitrált cellulózt régóta használják füstmentes lőporok gyártására sörétes puskákhoz, és a háború alatt a németek puskaporokat készítettek belőle puskaporok számára. Nem sajnálták a fáradságot, hogy a szótár teljes és pontos legyen, de elkerülhetetlenül vannak benne hiányosságok és hibák, különösen a külföldi országok robbanóanyagai tekintetében. A szerző hálás lesz minden további információért, amelyet elküldenek neki. A robbanóanyagokat az osztályozás céljától függően többféleképpen lehet osztályozni, de a nagy többségük természetesen két fő osztályba sorolható: a hajtóanyagok és a nagy erejű robbanóanyagok. A hajtóanyagok viszonylag lassan robbannak fel, és a lőfegyverek lövedékeinek meghajtására szolgálnak. A nagy erejű robbanóanyagok sokkal gyorsabb hatásúak, és robbanásra, illetve szilánkokra használják őket. A hajtóanyagok kétfélék, aszerint, hogy sörétes puskákban vagy csöves tűzfegyverekben való felhasználásra szánják őket.

A sörétes puskákhoz készültek gyorsabban égnek, mint az utóbbiakhoz készültek, de gyakorlatilag mindkettő jelentős arányban tartalmaz nitrocellulózt, amelyet olyan oldószerekkel zselésítenek, mint az aceton vagy az éter-alkohol, attól függően, hogy magas vagy alacsony nitrációjú. Egyesek nitroglicerint is tartalmaznak, és ilyenkor nitroglicerinporoknak nevezik őket, míg azokat, amelyek nem tartalmazzák ezt az anyagot, nitrocellulózporoknak nevezik. Sok por más összetevőket is tartalmaz, amint az a szótárban megadott összetételekből látható. A robbanóanyagok egy fontos osztályát a lövedékek és bombák töltésére használják. Ezek általában, de nem feltétlenül, nem azonosak a bányászati műveletekhez és egyéb általános robbantási célokra használt robbanóanyagokkal. Egy másik fontos osztály a szénbányászati robbanóanyagoké, amelyeket úgy terveztek, hogy csak rövid és viszonylag hűvös lángot adjanak, hogy csökkentsék a tűzpára és a szénpor meggyulladásának veszélyét. A szótárban szereplő robbanóanyagok közel fele szénbányászati robbanóanyag. Ennek a nagy számnak az az oka, hogy a szénbányákban használható legjobb és legbiztonságosabb robbanóanyagokról még nem született végleges döntés...