A sajátjaink visszaszerzése

Olvasói vélemények

A Visszaköveteljük a mieinket Christopher Irons izgalmas thriller debütáló regénye, amely egy emberrablás körül forog, és már az elején leköti az olvasó figyelmét. Jól kidolgozott karakterekkel, lebilincselő cselekménnyel és gyors tempójú elbeszéléssel rendelkezik, amely az olvasót folyamatosan izgalomban tartja, bár egyesek kritizálják, hogy a szerkesztésnek szüksége lenne az áttekinthetőség és a tempó javítására.

A könyvet dicsérik a magával ragadó és jól kidolgozott karakterek, a gyors és izgalmas cselekmény, valamint az olvasókra gyakorolt érzelmi hullámvasút hatása miatt. Úgy jellemzik, mint egy lapozgatós könyvet, amelynek lebilincselő cselekménye bűncselekményt, emberrablást és családi dinamikát foglal magában.

A kritikák olyan problémákat említenek, mint például, hogy a könyvnek jobb szerkesztésre van szüksége az áttekinthetőség érdekében, a túlzottan sok felesleges részlet, valamint a túl sok rövid mondat és felesleges párbeszéd okozta tempóproblémák. Néhányan úgy vélik, hogy bizonyos cselekményelemek irreálisak voltak, vagy túlságosan a drámai körülményekre támaszkodtak.

(39 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Reclaiming Our Own

Könyv tartalma:

A vér, a piszokkal keveredve, ismerős ízű számára. Ahogy a kosz keveredik a vérrel, olyan pépes állagúvá válik, amit nehéz kiköpni.

A keverékből elég van ahhoz, hogy korlátozza a légzését. Jobbra fordítja a fejét, és köhögve próbálja kitisztítani a száját. Gyenge próbálkozás, aminek eredményeképpen csak egy nagy csepp folyik le az arcán.

A szeme lassan nyílik ki, és a látása homályos.

Bal kezét felemelve a tarkójához nyúl, hogy megvizsgálja a fájdalmat és a nedvességet. A bal karját lendületként használja, hogy a hasára forduljon.

A betonpadló hideg az arcán, de ez a pozíció lehetővé teszi, hogy kitisztítsa a száját. A helyzetváltoztatás nem hoz enyhülést a fájdalomra. Küzdelmes, hogy mindkét karját kihúzza a teste alól.

Tenyérrel lefelé kinyújtja a karjait, és visszanyomja a testét négylábú helyzetbe. A fejét úgy érzi, mintha ötven kilót nyomna, ahogy felemeli, hogy kiutat keressen. Látása kezd kitisztulni, és a távolban egy fémajtó jelenik meg.

Jobb kéz előre, jobb térd előre, bal kéz előre, bal térd előre, jobb kéz előre, jobb térd előre... "Aaaaahhh " A felsőteste összeesik.

A feje lepattan a padlóról, és a látása ismét homályossá válik. Most már a bal oldalán fekszik, hunyorog a szemével, hogy megnézze a bokáját. A rozsdás láncból vér csordogál a fehér zoknijába.

Nagy nehezen négykézlábra áll, és a hátsó falhoz tolja magát, az ablak alá.

A levegő élénk, és a nap is felkel. "Hol a fenében vagyok? ".