Public Memory of the Sand Creek Massacre
A Sand Creek-i mészárlásról számos történelmi könyvet írtak - némelyikük szimpatizált Chivington ezredes tetteivel, míg mások elismerték az igazságtalanságot. A Sand Creek-i mészárlás a coloradói történelem egy bonyolult darabja, amelyben nagyon kevés az egyetértés. Az 1990-es évek közepén az arapahók és a cheyenne-ek néhány helyi földtulajdonos engedélyével elkezdték felkeresni azt a helyet, ahol a mészárlás vélhetően történt. Azt állították, hogy közösségeik továbbra is szenvednek az esemény kollektív emlékeitől, és spirituális tisztító rituálékkal akarták elkezdeni a gyógyulást. Ez mozgalmat indított el annak érdekében, hogy a Sand Creek-i helyszínen emlékhelyet hozzanak létre. Közel tízéves, kiterjedt kutatási pénzügyi tárgyalások, valamint állami és szövetségi lobbitevékenység után a Sand Creek-i mészárlás nemzeti történelmi emlékhelyét a Kongresszus nemzeti parkként hozta létre. A park 2007 áprilisában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A Sand Creek-i Nemzeti Történelmi Emlékhely azért kiemelkedő, mert azt mutatja, hogy az amerikai szövetségi kormány nemcsak elismeri az indiánokkal szemben elkövetett rossz cselekedeteket, hanem megkísérli, hogy hivatalos formában emléket állítson ennek a rossz cselekedetnek. Ez az emlékmű egyedülálló precedenst teremtett az amerikai történelemben. Más emlékművektől eltérően ez a műemlék a helyszínen történt igazságtalanság és tragédia elismerésével kezdődik.
Ezért a Sand Creek Massacre Nemzeti Park és Emlékmű egyedülálló lehetőséget kínál a kulturális identitás, a történelem és a nemzeti identitás vizsgálatára. Bár a tragédiát elismerő emlékműveket már vizsgálták tudósok, ezt általában a tervezés befejezése után teszik. Jelen tanulmány ezért egyedülálló, mert az emlékműtervezés befejezése előtt az emlékművesítési folyamat kibontakozását is vizsgálja. Ez az egyedülálló helyszín lehetőséget adott annak vizsgálatára, hogy az USA domináns kulturális érdekei hogyan képesek kezelni egy ilyen tragikus és nem hízelgő narratívát, miközben egy ilyen cselekmény ellenére is fenntartják az összetartó nemzeti identitást. A helyszín kiváló lehetőséget nyújtott arra is, hogy megvizsgáljuk a kollektív emlékezetet és az emlékművet, a cheyenne és arapaho nép tapasztalatai és kulturális identitása szempontjából, amelyet így a könyv részletesen bemutat. Végül ez a tanulmány azt is elemzi és értelmezi, hogy egy emlékhely hogyan járulhat hozzá a hosszú távú béke és megbékélés érdekeihez a korábban erőszakos és kibékíthetetlen konfliktusba keveredett etnikai csoportok között. A kollektív emlékezetről szóló számos vita egy adott diszciplináris perspektívát és módszertant használ, ez az egyedülálló könyv azonban integrálja a néprajzi, kritikai, retorikai és történeti kutatási módszereket. A kollektív emlékezet performatív és rituális aspektusait is vizsgálja, és nem csupán az emlékezet fizikai, szöveges és történelmi artefaktumait.
Mint ilyen, ez a tanulmány hozzájárul ahhoz az elméleti vitához, hogy a kollektív emlékezés hogyan járul hozzá a hosszú távú béke- és megbékélési folyamatokhoz. Ez a könyv értékes forrás lesz a kulturális antropológusok, a retorika- és kommunikációkutatók, az amerikai indián tanulmányok, a béketanulmányok és a konfliktusmegoldás kutatói, a történészek, valamint a kritikai elmélet és a kultúratudomány teoretikusai számára.