A szamarkandi zsidó alvilág: Hogyan dacolt a hit a szovjet uralommal

Eredeti címe:

The Jewish Underground of Samarkand: How Faith Defied Soviet Rule

Könyv tartalma:

A zsidó kultúra kitartása a megsemmisítésére irányuló kísérletekkel szemben.

A fia kérdésére válaszolva: milyen volt Szamarkandban felnőni? Hillel Zaltzman rabbi írta és kutatta ezt az emlékiratot és történetet a chászid zsidókról, akik a második világháború alatt Szamarkandban találtak menedéket, és a szovjet uralom alatt is ott éltek. Ez Zaltzman személyes története, aki az ukrajnai Harkovban született. Amikor a nácik megszállták Harkovot, Zaltzman szülei három kisgyermekükkel Szamarkandba (Üzbegisztán) menekültek. Ott újra kapcsolatba kerültek más menekült chászid családokkal, valamint néhány híres, szintén menekülő chászid rebbével. Üzbegisztánban virágzó zsidó közösséget hoztak létre, amíg annak intézményeit Sztálin közvetlenül a háború után hirtelen bezáratta. Még mindig úgy emlékeznek erre az üzbegisztáni Szamarkandban élő zsidó közösségre, mint shpitz Chábád - a chászid eszmék és odaadás megtestesítője.

Zaltzman apja távol tartotta őt a szovjet iskoláktól, ahol az ateizmust hirdették és a szombat megtartása lehetetlen volt, és titokban, otthon tanította, amíg egy szomszédja 9 éves korában rá nem jött a létezésére. Zaltzmannak ekkor nem volt más választása, mint állami iskolába járni, de továbbra is betartotta hitének követelményeit, és ha kellett, otthon maradt az iskolából. Hillel nagyra becsült chábád chászid rebbéknél tanult, akik nagy személyes kockázatot vállalva tanítottak. Ha lebuknak, kemény munkára ítélhetik őket Szibériában.

Zaltzman azt írja, hogy apja rendíthetetlen elkötelezettsége a chinuch - a zsidó nevelés - iránt minden kompromisszumot felülmúlt, és ez a chászid judaizmus Chábád márkájának példaértékű kifejeződése volt: "A Chábád közösséget a chászid életerő gazdag belső világa hatotta át" - írja Zaltzman.

Eközben a szovjet rezsim továbbra is megszállottan igyekezett felszámolni a zsidó vallási identitást; az NKVD (szovjet titkosrendőrség) egy különleges részlegének feladata volt a zsidó iskolák és jesivák megsemmisítése, valamint az egyének megfigyelése zsinagógai besúgókon keresztül.

Zaltzman feljegyzi saját és más emlékezetes emberek tapasztalatait és kalandjait, akiket megismert, valamint azokat az áldozatokat, amelyeket azért hoztak, hogy megosszák a Tóra és a zsidó tanulás iránti szeretetüket a titkos földalatti jesivákban. Leírja a zsidó ünnepek megünneplésére, a macesz készítésére és az imakönyvek beszerzésére tett kísérleteiket, valamint egyéb színes kalandjaikat. Beszámol arról is, hogy milyen elkeserítő tapasztalataik voltak, amikor megpróbálták megszerezni a Szovjetunióból való kilépési vízumot, hogy elhagyhassák a Szovjetuniót. A Chábád aktivizmusának és hősiességének nagyrészt el nem mesélt története nagy közvetlenséggel jelenik meg ebben az első személyű beszámolóban, amely az Isten és a Tóra iránti zsidó odaadással szemben tanúsított szellemi ellenállásról szól egy kommunista rendszerrel szemben, amely háborúban állt a zsidók Isten és a Tóra iránti elkötelezettségével.

Hillel Zaltzman 16 éves korától több más idealista fiatalemberrel együtt részt vett a Chamah nevű földalatti zsidó szervezetben, amely az oktatáson keresztül segített fenntartani és megőrizni a zsidó életet a Szovjetunióban. A Chamah földalatti zsidó iskolák hálózatát hozta létre, amely az évek során több mint 1500 gyermeket tanított titokban, és anyagi és szellemi támogatást nyújtott azoknak a zsidóknak, akik az 1960-as és 70-es években megpróbáltak kijárati vízumot szerezni. Hillel maga csak 1971-ben, többéves próbálkozás után jutott ki Izraelbe. Most New Yorkban él, és az IChamah igazgatója, egy nemzetközi szervezet, amely a volt Szovjetunióból származó zsidók szolgálatával foglalkozik Izraelben, Oroszországban és az Egyesült Államokban. Zaltzman rabbit 2016 májusában, az amerikai zsidó örökség hónapja keretében az amerikai szenátusban kitüntették humanitárius és zsidó tevékenységéért.