A szellemkert: A skizofréniások rettegett és elfeledett életének belseje

Olvasói vélemények

A Susan Doherty által írt The Ghost Garden a skizofrénia és a mentális betegségek mélyreható feltárása. A könyvet dicsérik a mentális betegségben szenvedő személyek és családjaik küzdelmeinek éleslátó ábrázolásáért. Az olvasók nagyra értékelik az együttérző írást és azt a módot, ahogyan a szerző segít másoknak megérteni a mentális egészségügyi kihívások valóságát. Összességében fontos olvasmánynak tartják, különösen azok számára, akik szeretnék megérteni a mentális betegségek összetettségét.

⬤ Magával ragadó és lebilincselő írás, amely fenntartja az olvasók érdeklődését.
⬤ Mély betekintést nyújt a skizofréniába és a mentális egészségügyi problémákba.
⬤ Együttérzően ábrázolja a mentális betegségben szenvedő egyéneket.
⬤ Oktató jellegű tartalom, amely növeli a mentális egészség megértését.
⬤ Hasznos forrás a mentális betegségben szenvedők családtagjai és barátai számára.
⬤ Elgondolkodtató beszélgetéseket és gondolatokat vált ki a mentális egészségről.
⬤ Szívmelengető történetek, amelyek visszhangot keltenek az olvasókban.
⬤ Személyes anekdotákkal és tapasztalatokkal jól megalapozott.

⬤ Néhány olvasó lassúnak találta a tempót, ami megnehezítette a gyors olvasást.
⬤ A történetek okozta kezdeti megdöbbenés és szomorúság egyesek számára nyomasztó lehet.
⬤ Az egyik kritikus megemlítette, hogy a súlyos téma miatt nyomasztónak érezheti a könyvet.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Ghost Garden: Inside the Lives of Schizophrenia's Feared and Forgotten

Könyv tartalma:

"A kapcsolat meggyőző, humorral fűszerezett, tiszta szemű, mégis reményteli cselekménye." --Ann-Marie MacDonald

Egy ritka elbeszélő non-fiction mű, amely rávilágít egy olyan világra, amelyet a legtöbben igyekszünk nem látni: a súlyos mentális betegek mindennapi életére, akiket gyógyszereznek, marginalizálnak, elzárnak és elkerülik őket.

Susan Doherty úttörő könyve az elveszett lelkek egy olyan populációját tárja elénk, akiket a társadalom rosszul kezel, félnek tőlük, akiket zárt osztályokról a lakóotthonokba, az utcára, a börtönbe és vissza terelnek. Az elmúlt 10 évben sokan, akik a montreali Douglas Intézet zárt osztályain ki-be jártak, barátra találtak Susanban, aki önkéntesként dolgozik a kórtermekben, majd elkíséri barátait a világba.

Teljes együttműködésükkel olyan intim történeteket tár elénk, amelyek megkérdőjelezik a mentális betegségben szenvedő emberekről alkotott képünket. "Caroline Evans", egy hatvanas évei elején járó nő révén, akit Susan okos, napsugaras iskoláslány kora óta ismer, megtapasztalhatjuk a skizofréniával való együttélést, például azt, amikor Caroline meg volt győződve arról, hogy megmentheti szobatársát az ördögtől, ha forró vizet önt a fülébe... Caroline mindent átélt, többek között azt is, hogy egy közömbös igazságszolgáltatási rendszerben kell eligazodnia, amely képtelen a súlyos betegeket kiszolgálni.

Susan Caroline történetét más barátairól szóló vignettákkal szövi át - olyan történetekkel, amelyek feltárják reményeiket, körülményeiket, személyiségüket, emberségüket. Susan rájött, hogy ha minden kávézás első 10-15 percét végig tudja húzni egy pszichózisban szenvedő emberrel, akkor valódi kommunikáció alakul ki. Az ő "őrületük" nem túlvilági: ehelyett arról árulkodik, hogyan élik túl az életüket, és min mentek keresztül. A Szellemkert az együttérzés és az empátia olyan rakományát hordozza, amely arra ösztönöz, hogy felülvizsgáljuk az igazságosságról, a társadalomról és az emberiségről alkotott felfogásunkat.