Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Three Paradoxes of Personhood: The Venetian Lectures
Joseph Margolis utolsó filozófiai törekvésének kiindulópontját az állati folytonosság emberi „hézagának” problémája jelenti: „Úgy tűnik, hogy az állati evolúciónak nincsenek olyan összehasonlítható változatai, amelyeket a kulturálisan lehetővé tett teremtéshez hasonló módon hajtottak volna végre”.
Miközben a társadalmi élet többé-kevésbé kifinomult formáin osztozunk más állatokkal, a természetes nyelv elsajátítása sajátosan emberi jelleg marad: bár az emberi hangkészlet és agy teljesen természetes, kedvező változásain alapszik, a nyelv pusztán kauzális megjelenése az emberben visszahat az emberi főemlősökre azzal, hogy személyré vagy énné alakítja őket. Úgy tűnik, hogy a személyek művi jellege egyszerre természetes és emergens jelenség, amely a korai hominidák és az emberi csecsemők nyelvtanulási folyamatának másik oldalát képezi.
Ebben a perspektívában a hétköznapi nyelv nagyrészt informális, korcs és közelítő funkcionalitása úgy értelmeződik, mint a kultúrállat jó eszköze a világgal való boldoguláshoz, míg az emberi életformák kollektív dimenziója az emberi én külső és belső konstitúciójának közös kontextusaként jelenik meg.