Olvasói vélemények
Összegzés:Matthew Bates A Szentháromság születése című könyve annak tudományos vizsgálata, hogy a korai keresztények hogyan értelmezték az Ószövetséget a Szentháromság megértése érdekében. Bates a proszopológiai exegézis technikáját vizsgálja, ahol az ószövetségi szövegeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti beszélgetésként olvassák. Bár a könyvet alapos kutatásaiért és innovatív meglátásaiért dicsérik, megjegyzik nehézkes nyelvezete és bonyolultsága miatt, ami egyes olvasókat elidegeníthet.
Előnyök:⬤ Mély tudományos betekintést nyújt az Ószövetség korai keresztény értelmezésébe és a szentháromságtani teológia kialakulásába.
⬤ Egyedülálló perspektívát nyújt arra vonatkozóan, hogy a korai egyház hogyan értelmezte a Szentháromságot a proszopológiai exegézis révén.
⬤ Átfogó bibliográfiai forrásokat és alapos lábjegyzeteket tartalmaz.
⬤ Meggyőző érveket mutat be, amelyeket történelmi szövegek és a korai egyházi személyiségek értelmezései támasztanak alá.
⬤ A krisztológia és a korai egyház megértésének értékes forrásaként tartják számon.
Hátrányok:⬤ Nehéz és összetett nyelvezet, amely nem minden olvasó számára hozzáférhető, különösen azok számára, akik nem járatosak a teológiában.
⬤ Néhány olvasó a könyv későbbi fejezeteiben redundánsnak találhatja a könyvet, mivel egy-egy kulcspontot többször is hangsúlyoznak.
⬤ Bizonyos következtetések egyesek számára vitathatóak vagy kellemetlenek lehetnek, ami eltérő értelmezésekhez vezethet.
(13 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Birth of the Trinity: Jesus, God, and Spirit in New Testament and Early Christian Interpretations of the Old Testament
Könyv tartalma:
Hogyan és mikor vált Jézus és a Lélek teljes mértékben Istennek tekinthetőkké? A Szentháromság születése új történeti megközelítést kínál azáltal, hogy feltárja, hogyan olvasták az első és második századi keresztények az Ószövetséget annak érdekében, hogy az egy Istent több személyként különböztessék meg.
A legkorábbi keresztények úgy érezték, hogy az Ószövetség olvasása során metaforikusan "kihallgathatják" az Atya, a Fiú és a Lélek közötti isteni beszélgetéseket. Amikor ezeket a párbeszédfoszlányokat összekapcsolják és összekapcsolják, akkor egy elbeszélést alkotnak a belső isteni élet kibontakozásáról, ahogyan azt a születő egyház értelmezte.
Nem egy statikus portré rajzolódik ki a háromságos Istenről, hanem egy fejlődő történet az isteni személyekről, akik kölcsönös megbecsülést, hangos dicséretet, együttműködő stratégiát és önfeláldozó szeretetet valósítanak meg. Az isteni párbeszéd jelenléte az Újszövetségben és a korai keresztény irodalomban azt mutatja, hogy James Dunn és Bart Ehrman (többek között) állításaival ellentétben a legkorábbi krisztológia a legmagasabb szintű krisztológia volt, mivel Jézust az ószövetségi értelmezés révén azonosították isteni személyként.
