On the Holy Spirit by St Ambrose
Az első részben Szent Ambrus a Gedeon és a gyapjú történetének allegorizálásával kezdi, a gyapjú kiszáradásában és a cséplőpadló megnedvesítésében a Szentléleknek a zsidókat elhagyó és a pogányokra kiáradó Szentlélek típusát látja. Közvetlenebb témájára áttérve bizonyítja, hogy a Szentlélek az egész teremtés fölött áll, és valóban Isten, és különleges érvként azt állítja, hogy a Szentlélek elleni bűn soha nem bocsátható meg, sem itt, sem a továbbiakban.
Megmutatja, hogy a Szentlelket a Szentírás Isten Lelkének nevezi; hogy a próféták és az apostolok által szólt; hogy megszenteli az embereket, és hogy a Szentírásban említett misztikus kenet a példaképe. Ezután Szent Ambrózius a Szentháromság másik két személyével való egységét tárgyalja, és megmutatja, hogy küldetése semmiképpen sem von le ebből az egységből, hanem hogy az összes isteni személyben tökéletes egység van a békében, a szeretetben és más erényekben. A második rész Sámson történetének feldolgozásával kezdődik, ugyanúgy, mint Gedeon története az I.
könyvben. Sámson mindig sikeres volt, amíg a Szentlélek vele volt, de amint elhagyta, szerencsétlenségbe esett.
Kiderül, hogy a Szentlélek ereje ugyanaz, mint az Atyáé és a Fiúé, és hogy a terv és a működés, valamint az ember életre keltése megegyezik. Ő a Teremtő, ezért imádandó, és az Atyával és a Fiúval együtt működött együtt az Egyház megalapításában, és végül bebizonyosodik a működés egysége a Három Személyben.
A harmadik szakasz ugyanezt az érvelést folytatja, megmutatva, hogy a próféták és az apostolok, sőt maga a Fiú küldetése is a Lélekhez köthető, de anélkül, hogy a Fiú részéről bármilyen alávetés történne, mivel a Lélek is az Atyától és a Fiútól kapja küldetését. Ezután a Szentlélek istenségét vesszük elő és bizonyítjuk be, amikor is alkalom nyílik arra is, hogy megmutassuk, hogy nincs három Isten vagy három Úr, mivel a három isteni személy egy a szentségben és a természetben; a művet pedig néhány fő érv összefoglalása zárja.
