A szesztilalom korszaka és a rendfenntartás: A rossz szabályozás öröksége

Olvasói vélemények

A könyv eredeti nézőpontból mutatja be a Legfelsőbb Bíróság 1960-as évekbeli büntetőjogi döntéseit, különös tekintettel a kizárási szabályra és a Miranda figyelmeztetésekre. Azzal érvel, hogy ezek az eredetileg a szesztilalom korszakában kidolgozott jogorvoslatok nem megfelelőek a bűnüldözés mai problémáinak kezelésére.

A könyv jól megírt és a nem jogászok számára is hozzáférhető, új meglátásokat és egy érdekes utat kínál a büntetőjogi reformhoz. Oliver professzor újszerű kapcsolatot teremt a történelmi döntések és a jelenlegi igazságszolgáltatási kihívások között, értelmes reformokat javasolva.

Bár a könyv friss meglátásokat kínál, egyes olvasók számára kihívást jelenthet a téma, különösen, ha nem ismerik a jogi szakzsargont vagy a történelmi összefüggéseket. Emellett a történelmi precedensekre való támaszkodás vitához vezethet a meglátások mai kérdésekre való alkalmazhatóságát illetően.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Prohibition Era and Policing: A Legacy of Misregulation

Könyv tartalma:

A szesztilalom idején kialakult jogi precedensek továbbra is fennmaradtak, így a házkutatásra és lefoglalásra vonatkozó jog sokkal jobban meghatározható, mint a rendőri erőszak alkalmazásának, a kihallgatási gyakorlatnak vagy a szemtanú-azonosítási protokolloknak a korlátai. Egy jogellenes csomagtartó átvizsgálás ellen tehát alaposabban védekeznek, mint egy szükségtelen lövés vagy egy téves elítélés ellen.

A szesztilalom idején az alkoholtartalomra való tolakodó házkutatások lerombolták a középosztálybeli amerikaiak rendőrségbe vetett hitét, és új alapot teremtettek a rendőri magatartás ellenőrzésére. Az 1920-as években az állami bíróságok elkezdték kizárni a törvénytelen házkutatás során szerzett, tökéletesen megbízható bizonyítékokat. Aztán a szesztilalom végéhez közeledve egy elnöki bizottság ráébresztette a közvéleményt a kihallgatószobákban alkalmazott kínzásokra, ami arra késztette a bíróságokat, hogy kizárják a kikényszerített vallomásokat, függetlenül attól, hogy a módszer megbízható vallomást eredményezett volna.

A szesztilalom rendszere sokáig fennmaradt a húszas évek után is. A faji feszültségek és a rendőri brutalitás nagyobb gondot jelentettek az 1960-as években, mint az illegális házkutatások, mégis, amikor a Legfelsőbb Bíróság 1961-ben korlátozásokat szabott a rendőrök magatartására, csak a házkutatásokat szabályozták. Az 1960-as években a Miranda-ítélet által alapvetően átformált kihallgatási jog biztosította, hogy a jogaikra hivatkozó gyanúsítottak ne legyenek kitéve kényszerítő taktikáknak, de semmit sem tett annak érdekében, hogy a kihallgatottak megbízható vallomást tegyenek. Kifejezetten felismerve, hogy a bizonyítékokat kizáró határozatai nem találtak kedvező fogadtatásra, a Bíróság az 1970-es években elutasította az azonosítások kizárását pusztán azért, mert azok szuggesztív szembesítés során történtek. Talán egy nagyobb projekt vár még ránk - büntetőeljárási szabályaink újbóli összpontosítása azokra az aggodalmakra, amelyekről a szesztilalom elterelte a figyelmünket: az ítéletalkotás pontossága és a rendőrség erőszakos fellépése.