A színház az utcán van: Politika és nyilvános előadás a hatvanas évek Amerikájában

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 5 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The Theater Is in the Street: Politics and Public Performance in 1960s America

Könyv tartalma:

Az 1960-as években az SNCC Freedom Singers, a Living Theatre, a Diggers, a Art Workers Coalition és a Guerrilla Art Action Group egyesítette a művészetet és a politikát azzal, hogy váratlan és hívatlan előadásokat rendezett nyilvános helyeken. Aktivizmusuk és az arra adott reakciók révén a művészet, a színház és a politika kezdett közeledni egymáshoz, és új láthatóságot nyert a mindennapi életben. Bár konkrét politikai elképzeléseik eltérőek voltak, ezekben a csoportokban közös volt az az ösztönzés, hogy nyilvánosan - "az utcán" - rendezzenek előadásokat és akciókat, elkerülve a múzeumokat, színházakat és a kultúra más hagyományos tereit. Bradford D. Martin részletes portrékat nyújt mindegyik csoportról, és megvizsgálja, hogy miért használták a nyilvános előadásokat politikájuk kifejezésének és előmozdításának eszközeként.

Egy olyan időszakban, amikor az Új Baloldal és az ellenkultúra felemelkedőben volt, ezek a művészek tükrözték az évtized politikai és kulturális radikalizmusát, és segítettek meghatározni egy új esztétikát. A polgárjogi aktivisták a szegregáció feloldásáért folytatott harcban éneklést mozgósítottak, és ezzel egy vibráló zenei formát vezettek be a nyilvános térbe. Az Élő Színház a művészi és politikai célok összefonódásának fáradságos törekvését tetőzte be, a színházakból az utcára vezetve a közönséget, hogy megkezdődjön a "szép, erőszakmentes anarchista forradalom". A Diggers karneváli nyilvános akcióikkal játékosan vonták be a San Franciscó-i ellenkultúrát a politikába. Az Art Workers Coalition és a Guerrilla Action Art Group a hagyományos művészeti világ megzavarására törekedett, New York-i múzeumokban és múzeumok körül szervezve tiltakozásokat.

Azzal, hogy megkérdőjelezték a művészetet a politikától elválasztó értékeket és feltételezéseket, ezek a csoportok nemcsak legitim esztétikaként hozták létre a nyilvános performanszot, hanem új kreatív szókincset is biztosítottak a művészek következő generációi számára. A női felszabadítási mozgalomban, a vidéki kommunákban és a politikai utcaszínházban való folyamatos részvételük az 1970-es években és azon túl is megkérdőjelezi azt a népszerű mítoszt, hogy az aktivisták az 1960-as évek után elszakadtak a politikától.