Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 5 olvasói szavazat alapján történt.
On the Concept of Synchronicity: Jung between Psychoanalysis and Quantism
Ez az esszé azt kívánja bemutatni, hogy a szinkronicitás jelensége, sőt maga a kvantizmus is, amelyhez szorosan kapcsolódik, diszkreditálja a mechanisztikus modellt (az egyetlen modellt, amely még mindig a valóság tudományos leírásának hivatalos értelmezése), és egy új megértési modellt állít fel, amely szükségszerűen magában foglalja a psziché és az anyag kölcsönhatását. A szinkronicitást Jung alaposan tanulmányozta, egyrészt azért, mert az a mély és őszinte érdeklődés motiválta, hogy mi keresztezi a jelenségeket, másrészt azért, mert nemcsak a páciensei, hanem ő maga is számos szinkronisztikus jelenséget tapasztalt, harmadrészt pedig azért, mert a svájci pszichiáter megosztotta ezt a vizsgálati vágyat a fizikai Nobel-díjas Wolfgang Paulival, aki a páciense, majd barátja volt. A két tudós különböző tudományos nyelvet beszélt, amelynek le kellett mondania, amikor olyan jelenségekkel szembesült, amelyek túlmutattak az azonos leírhatóságon: ez éppen tudományos szempontból nyilvánvaló zavarba ejtő - sem a fizika, sem a pszichoanalízis nem tudta megmondani, hogy bizonyos élmények mit mutatnak.
A két tudományág egy soha nem látott világot leplezett le, amelyben az anyagi már nem különül el attól, ami pszichikai, és erre vonatkozóan Pauli azt mondja, hogy az anyagi már nem különül el attól, ami pszichikai: Ezután egy semleges vagy egységes nyelvet kell találnunk, amelyben minden általunk használt fogalom egyaránt alkalmazható a tudattalanra és az anyagra, hogy legyőzzük azt a régi hiedelmet, hogy a tudattalan psziché és az anyag két külön dolog. A nyugati spekulatív gondolkodás kategóriái (különösen a huszadik század előtti kategóriák) nehezen tudják megmagyarázni azt, ami nem oksági, tér- és időtlen. A szinkronicitás negyedik erőként, egy mandalaként vetette fel magát, amely képes harmonizálni és újradefiniálni, tisztázni és kiegészíteni a valóság megértését, amely többé már nem megosztott és korlátozott: A tér, az idő és a kauzalitás, a világ klasszikus fizikai képének e hármasa a szinkronicitásnak köszönhetően egy tetradióban, azaz egy olyan quaternióban teljesedne ki, amely lehetővé teszi az átfogó ítéletet. Ha a valóság olyan jelenségeket mutat, amelyek meghaladják a teret, az időt és a kauzalitást, akkor ugyanezt a valóságot szükségszerűen újra kell írni, legnyilvánvalóbb módon integrálisabb eszközökkel. Jung rámutat: Ha ezek a jelenségek valóban megtörténnek, akkor a világegyetem racionalista kerete nem érvényes, mert hiányos.
Így a jelenségvilágon túli valóság lehetősége, egy olyan valóság, amelyben más értékek uralkodnak, olyan problémává válik, amely elől nincs menekvés; és figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a mi világunk - idővel, térrel és kauzalitással - a dolgok egy másik (alatta vagy mögötte rejtőző) rendjéhez kapcsolódik, amelyben sem az itt és ott, sem az előtte és utána nem bír jelentőséggel.
