A szultántól Atatürkig: Törökország

Olvasói vélemények

A könyv átfogóan bemutatja az Oszmán Birodalomból a Török Köztársaságba való átmenetet, olyan kulcsfigurákra összpontosítva, mint Atatürk, valamint a külső hatalmak Törökország kialakulására gyakorolt hatására. Bár a könyv jól kutatott és lebilincselő, egyesek kritizálják az elfogultság és az objektivitás hiánya miatt a kényes történelmi kérdésekkel kapcsolatban.

A könyv jól megírt, lebilincselő és rendkívül olvasmányos, tudományos, mégis közérthető megközelítéssel. Értékes betekintést nyújt Törökország történelmi dinamikájába és az átalakulásban részt vevő személyiségekbe. Sok olvasó értékeli alaposságát, és élvezi a szerző szellemes és éles elméjű megfigyeléseit.

Egyes kritikusok bírálják a szerzőt az Atatürk iránti érzékelhető elfogultsága miatt, valamint azért, mert elhallgat olyan jelentős történelmi eseményeket, mint például az örmény kérdés. Vannak, akik szerint az elbeszélés hiányos és túlságosan szimpatikus, és bizonyos események és személyiségek ábrázolásából hiányzik az objektivitás.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

From the Sultan to Ataturk: Turkey

Könyv tartalma:

Az első világháború a birodalmak halálhírét keltette. A szétesés erői egyszerre több birodalmat is érintettek.

Ennyiben személytelenek voltak. Körültekintő államférfiak azonban késleltetni tudták a birodalmak halálát, olyan uralkodók, mint II. Ferenc József osztrák-magyar császár és Abd 'lhamid II.

oszmán szultán.

Kalandvágyó uralkodók - Vilmos császár Németországban és Enver pasa az Oszmán Birodalomban - siettették azt. Enver döntése, hogy Németország oldalán lépett be a háborúba, tönkretette az oszmán államot.

Az amúgy is halálra lett volna ítélve, de ő volt a végzetének okozója. Az utolsó szultán, Mehmet VI Vahdettin úgy gondolta, hogy megmentheti az oszmán államot valamilyen formában. Vahdettin és miniszterei azonban nem járhattak sikerrel, mert a győztes szövetségesek az oszmán állam végleges felosztásáról döntöttek.

A felosztás legfőbb támogatója Lloyd George volt, a brit liberálisok törökgyűlölő hagyományának örököse, aki a görög irredentista politikus, Venizelosz bűvkörébe került. E kettővel az élen a szövetségesek arra törekedtek, hogy a szultáni államra rákényszerítsék a felosztást. Amikor a szultán követeket küldött a párizsi békekonferenciára, nem tudtak haladékot nyerni.

A s vres-i szerződés, amelyet a szultáni kormány aláírt, véget vetett az oszmán függetlenségnek. A S vres-i szerződést nem ratifikálták.

A török nacionalisták, élükön a katonatisztekkel, szembeszálltak a szövetségesekkel, akik azonnal felbomlasztották a sorokat, és mindenki megpróbált a többiek rovására engedményeket szerezni magának. Mustafa Kemal a katonai ellenállás vezetőjeként lépett fel. A diplomácia lehetővé tette Mustafa Kemal számára, hogy elszigetelje népe ellenségeit: a görög és örmény irredentákat.

Miután ezt megtette, fegyveres erővel legyőzte őket.

Az Oszmán Birodalom első világháborús vereségét tulajdonképpen a törökök két külön háborúban aratott győzelme követte: egy rövid katonai hadjárat az örmények ellen és egy hosszú a görögök ellen. Lausanne - ahol Iszmet tábornoknak sikerült a török feltételekkel békét kötnie - volt a modern török nemzetállam alapító okirata. De ennél is inkább megmutatta, hogy a birodalmak nem uralkodhatnak többé a népek akarata ellenére.

Ennek nem kell katasztrofálisnak lennie: Musztafa Kemal megmutatta, hogy a fejlett országok érdekei összeegyeztethetők a fejlődő országok érdekeivel. Azért harcolt a Nyugat ellen, hogy hasonlóvá váljon hozzá. Míg hazai kritikusai továbbra is dacolni akartak a Nyugattal, addig Musztafa Kemal belátta, hogy országa a Nyugattal együttműködve boldogulhat a legjobban.