A tea könyve

Olvasói vélemények

A könyv a japán kultúráról, esztétikáról és a teaszertartás filozófiájáról szóló elmélkedések gyűjteménye, amelyet a meglátásai és szépsége miatt értékelnek. Egyes kritikák azonban az újabb változatot a klasszikus felhígított újramondásaként bírálják.

A könyv mély betekintést nyújt a japán kultúrába és esztétikába, gyönyörűen van bemutatva, és ma is aktuális. Egy ülésben elolvasható, és az élet és a szépség megbecsülésére ösztönöz.

Az újabb változatot azért kritizálják, mert az eredeti felhígított „újramondása”, amelyből hiányzik Kakuzo Okakura klasszikus művének mélysége és mestersége.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Book of Tea

Könyv tartalma:

"A tea könyve" a japán teaszertartás történetének, filozófiájának és esztétikájának leírása. Ez egyúttal, és ami ennél is fontosabb, egy könyv arról, hogyan éljünk értelmes életet. A természetről és az egyszerűségről, a művészetről és a szépségről, a minket körülvevő élet apró dolgaiban rejlő kifürkészhetetlen mélységről. "A tea könyvének" ebben a kiadásában a szerző, Kakuzo Okakura írja: "A tea útja a hétköznapi életünkben rejlő szépségek szeretetén alapul. Tisztaságra és harmóniára, kölcsönös tiszteletre, valamint a természet és az egyén fontosságára tanít. Lényegében a tökéletlen imádata. Kísérlet arra, hogy valami lehetségeset valósítsunk meg ebben a mi lehetetlen világunkban." A "Klasszikusok újraolvasásra, nem csak tiszteletre" sorozat részeként "A tea könyve" újbóli elbeszélésének célja, hogy a könyvet szélesebb körben hozzáférhetővé tegye - anélkül, hogy intellektuális tartalmát felhígítaná - mind a szélesebb perspektívákat kereső fiatalok és pályakezdő felnőttek, mind az intellektuálisan kíváncsi idősebb olvasók számára. A könyv különösen azok számára lesz érdekes, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a teaszertartásba, a virágkötészetbe és a japán esztétikába. A szöveg a könnyebb olvashatóság érdekében kissé nagyobb betűtípussal készült.

Kakuzo Okakura (1863-1913) öt évvel a Meidzsi-korszak kezdete előtt született Yokohamában, amely a több mint 200 évig tartó nemzeti elszigeteltség végét és Japán azon rohamos törekvésének kezdetét jelentette, hogy katonai és ipari hatalommá váljon, amely ellen tudott állni a nyugati betöréseknek és gyarmatosításnak. Yokohama lüktető nemzetközi kikötő volt, és Okakura apja, aki üzleti okokból ott állomásozó szamuráj volt, haladó gondolkodású volt, és már hatéves korában elkezdte Okakurát angolul tanítani. Okakura legfontosabb művei, köztük a "The Book of Tea" (1906) angolul íródtak, és a japán és ázsiai kultúra magyarázatának és védelmének szentelte. A korszakot, amelyben Okakura élt, a nyugati behatolás jellemezte az ázsiai országokban. A Nyugat az ipari forradalomnak köszönhetően anyagilag és katonailag fölényben volt a Kelettel szemben, és kulturálisan is felsőbbrendűnek tartotta magát. Japán hősies erőfeszítéssel építette fel iparát és hadseregét, és amikor 1905-ben győztesen került ki az orosz-japán háborúból, az első nem nyugati ország lett, amely a nyugati hatalmak nemzetközi elismerését elnyerte. Okakurát azonban nem érdekelte ez a fajta elismerés. Ő a japán és a keleti művészetek és kultúra elismerését akarta, és úgy érezte, hogy meg kell őrizni ezeket a növekvő nyugatiasodástól.

1887-ben egyik alapítója volt az első japán képzőművészeti akadémiának, 1898-ban pedig segített megalapítani a Japán Képzőművészeti Intézetet. 1904-ben meghívták a bostoni Szépművészeti Múzeumba kurátornak, és 1910-ben ő lett a múzeum ázsiai művészeti részlegének első vezetője. Ötvenéves korában, 1913-ban halt meg, miután életét Japán hagyományos kulturális örökségének megőrzésének szentelte. Okakura olyan fontos személyiségek voltak, akikre hatással volt Martin Heidegger német filozófus, Ezra Pound amerikai költő, Rabindranth Tagore indiai költő, Isabella Stewart Gardner amerikai műgyűjtő és Arthur Waley brit műfordító.