A testem portréja

Olvasói vélemények

Philip Lopate „A testem portréja” című könyve 13 esszé lenyűgöző gyűjteménye, amely az életről, önmagamról és a kapcsolatokról szóló személyes reflexiókba merül. A kritikusok nagyra értékelik Lopate írói stílusát, humorát és éleslátását, és méltatják, hogy képes az olvasókat önvizsgálatra ösztönözni. Egyes kritikák azonban nosztalgiára és időnként elmaradó tisztánlátásra hívják fel a figyelmet, különösen a múltra reflektáló esszékben.

Lopate esszéit őszinteségük, humoruk és mélységük miatt dicsérik, és arra késztetik az olvasókat, hogy elgondolkodjanak saját életükön. Írásai önvizsgálatra és önfelfedezésre ösztönöznek, és a mindennapi viselkedésmódokat érthetően, átélhetően írja le. Az esszékben megmutatkozik, hogy a személyes esszé formáját mesterien kezeli, így élvezetesek és elgondolkodtatóak.

Néhány olvasó túlzottnak találja Lopate nosztalgiáját a múlt iránt, ami csökkentheti megfigyeléseinek tisztaságát és hatását. Egyes esszéket, mint például a Houstonról szóló hosszú esszét, kevésbé tartják hatásosnak. Emellett az emlékezetre való támaszkodás egyes esetekben beárnyékolhatja az elbeszélés fókuszát.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Portrait of My Body

Könyv tartalma:

Phillip Lopate eddigi leggazdagabb és legambiciózusabb könyve - az Agglegénység és az Életöröm ellen című trilógia utolsó kötete - A testem portréja erőteljes memoár, amely egymáshoz kapcsolódó személyes esszék formájában jelenik meg. Amerika egyik legjelentősebb esszéírója, aki A személyes esszé művészete című elismert antológiájában segített ráirányítani a figyelmet erre a formára, Lopate itt megmutatja, hogy egy író milyen messzire mehet az őszinteség és a kockázatvállalás irányába.

Tizenhárom esszéjében Lopate a rá jellemző fanyar humorral és éleslátással vizsgálja az én erőforrásait és korlátait, számos álcáját, kifogását és leleplezését. A címadó esszétől, a fergeteges fizikai önvizsgálattól kezdve a volt kollégája, Donald Barthelme kísérteties portréján át a házasságnak való, régóta halogatott átadásáról szóló keserédes beszámolóig, az "On Leaving Bachelorhood" (Az agglegénység elhagyása) Lopate azon birkózik, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt a távolságtartás és az empátia, a kétség és a meggyőződés között. Más esszékben a film és a városi élet iránti szeretetét ünnepli, és zsidó vallási identitásáról elmélkedik. Az apafigurákról és az ellenálló mentorokról szóló esszécsomag középpontjában a szerző excentrikus, szolipszista, idősödő apjának, egy önjelölt csődtömegnek a megrázóan eleven, felejthetetlen portréja áll. A könyv a szerző saját apasággal való megismerkedésével zárul, lánya születésének tanújaként.

A Testem arcképe című könyv, amely beszélgető ékesszólásával, szkeptikus intelligenciájával, őszinteségével és pajkosságával lebilincseli az olvasót, az irodalmi nonfiction lebilincselő alkotása.