A tiszta kéjt keresve: Egy emlékirat

Olvasói vélemények

Lise Weil „A tiszta vágy keresése” című memoárja a hetvenes és nyolcvanas évek radikális feminista és leszbikus mozgalmaiban szerzett tapasztalatainak mélyen személyes és szenvedélyes feltárása. A könyvben a személyes elbeszélés és a kultúrtörténet keveredik, és a szerelem, a vágy, a megosztottság és az identitáspolitika összetettségének témáit vizsgálja. A kritikusok elismerően nyilatkoznak Weil őszinte írói stílusáról, valamint a kapcsolatokról és a feminista mozgalomról szóló elmélkedéseinek érzelmi mélységéről. A memoár sok olvasóhoz eljut, különösen azokhoz, akiket érdekel a feminista történelem és a leszbikus identitás.

⬤ Őszinte és érzelmileg átütő írás, amely megragadja a kapcsolatok és az identitáspolitika összetettségét.
⬤ Magával ragadó történetmesélés, amely a személyes tapasztalatokat összefonja a feminista mozgalom szélesebb körű kulturális narratíváival.
⬤ Pozitív fogadtatás az olvasók körében a szerelemről, a vágyról és az átalakulásról szóló éleslátó reflexiói miatt.
⬤ Az emlékiratot „lebilincselőnek” és rendkívül hatásosnak írják le, amely örömöt és a feminista történelemhez való kötődést nyújt.

⬤ Néhány olvasónak sajátosnak és kevésbé átérezhetőnek tűnhet, hogy Weil a leszbikus feminizmusra összpontosít, ha nem azonos a hátterük.
⬤ Az identitáspolitikán belüli megosztottság témája egyeseket elbizonytalaníthat a mozgalom befogadó jellegével kapcsolatban.
⬤ Néhány kritika megemlíti az elbeszélés összetettségét, ami kihívást jelenthet az egyszerű beszámolót kereső olvasók számára.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

In Search of Pure Lust: A Memoir

Könyv tartalma:

Amikor Lise Weil 1976-ban kijött, egy olyan országba jött ki, ahol minden lángokban állt. A leszbikus vágy egy egész életforma, egy kultúra, egy mozgalom lüktető központja volt.

A levegő lüktetett a lehetőségektől. Az In Search of Pure Lust középpontjában Weil elmerülése ebben a kultúrában, ebben a mozgalomban: a 70-es és 80-as évek leszbikus feminizmusának nagy kísérletében. Ő és a körülötte lévő nők a felfokozott erotikus intenzitás állapotában éltek, amely - úgy vélte - a legfontosabb tudásuk forrása volt.

A vágy volt a vezérfonaluk.

De tizenöt évnyi szenvedélyes, de végül kudarcba fulladt kapcsolat után, amelyek hajlamosak voltak tükrözni a körülötte kavargó viharos politikai áramlatokat, be kellett látnia, hogy a vágy a gyermekkori sebek csatornája is volt. A vágy akkor ütötte fel a fejét, amikor gyanakvónak, elidegenedettnek, sőt, bántalmazottnak érezte magát.

Akkor lankadt, amikor a legkedvesebb és legbizalomgerjesztőbb volt. És hajlamos volt újra és újra felülmúlni a szerelmet. A 80-as évek közepén, amikor egy barátja megkérte Weilt, hogy kísérje el egy zen elvonulásra, Weil elég kétségbeesett volt ahhoz, hogy igent mondjon.

Az első nap, amikor zazenben ült, többnyire a pokol volt - de a (női) roshi elragadta, és kitartott, később pedig szessinről szessinre visszatért. Egy nehéz önvizsgálat időszaka következett, és éveken keresztül elkezdett megtanulni egy teljesen másfajta megközelítést a vágyakozáshoz. Végül, amit a tiszta vágy keresése feltárt, az valami olyasmi, ami nagyon hasonlít a szerelemre.