The Practice of Story: Suffering and the Possibilities of Redemption
A keresztény megváltás nyelvtana nem élhet kizárólag a jövő időben. A Jézus feltámadásának a jelenben való hatásaiba vetett bizalom ellenére a keresztények kísértésbe esnek, hogy a megváltást inkább jövőbeli megvalósulásként, mintsem jelenbeli valóságként ábrázolják. Kétségtelenül megalapozott ez a hiba, hiszen a legtöbb keresztény túlságosan is jól tudja, hogy a múlt - különösen a múltbeli szenvedés - ereje formálja a jelent.
De ahogy Mindy Makant érvel A történet gyakorlata című könyvében: Suffering and the Possibilities of Redemption (A szenvedés és a megváltás lehetőségei), ez a fenntartás túl sokat engedhet a szenvedésnek, és túl keveset a megváltásnak. Makant elismeri a szenvedés borzalmait: hogy a szenvedés kárt okoz és pusztít, hogy a múltbeli szenvedés képtelenné tesz arra, hogy a jelenben éljünk, és hogy a mély szenvedés teljesen lehetetlenné teheti a jövő elképzelését.
Ám éppen e lehetetlenség közepette Makant megmutatja, hogy a szenvedés, még a szélsőséges és mély szenvedés sem mondja ki a végső szót. Istené. A szenvedés története nem a meghatározó elbeszélés. A megváltás gyakorolja a végső hatalmat az emberi identitás alakítására. Isten olyan ajándékokat adott az egyháznak - sajátos egyházi gyakorlatokat -, amelyek szükségesek ahhoz, hogy tanúságot tegyen Isten megváltó tevékenységének történetéről a világban. Ezek a gyakorlatok alkotják a történet gyakorlatát. Újrarendezik a keresztények életét, és a múlt pusztító ereje ellenére jelenvalóvá teszik a jövőbeli megváltást.
