Olvasói vélemények
Összegzés:A John Horgan által írt „A tudomány vége” című könyvről szóló kritikák kiegyensúlyozott képet mutatnak: többen dicsérik a könyv filozófiai meglátásait és mélységét, míg mások a tartalmat és a szerző nézőpontját kritizálják. Sok olvasó értékeli Horgan írói stílusát és a könyvben szereplő interjúkat, néhányan azonban a tudomány helyzetével kapcsolatban levont következtetéseket tévesnek vagy túlságosan pesszimistának találják.
Előnyök:Jól megírt és lebilincselő; a szerzőnek erős az írói stílusa.
Hátrányok:Filozófiai betekintést nyújt a tudományba és annak korlátaiba.
(74 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The End of Science: Facing the Limits of Knowledge in the Twilight of the Scientific Age
Könyv tartalma:
A Scientific American munkatársaként John Horgan a világ minden táján felülmúlhatatlan módon látja a kortárs tudományt. Ki más készít rutinszerűen interjúkat olyan személyekkel, mint Lynn Margulis, Roger Penrose, Francis Crick, Richard Dawkins, Freeman Dyson, Murray Gell-Mann, Stephen Jay Gould, Stephen Hawking, Thomas Kuhn, Chris Langton, Karl Popper, Stephen Weinberg és E.
O. Wilson, és ki másnak adatik meg, hogy a legbelsőbb gondolataikat is szabadon szondázhatja? A The End Of Science című könyvben Horgan megmutatja zsenialitását abban, hogy ezeket a nagy formátumú figurákat egyszerűen emberivé tudja tenni, és a tudósok - írja - "ritkán ennyire emberek... annyira ki vannak szolgáltatva félelmeiknek és vágyaiknak, mint amikor a tudás határaival szembesülnek." Ez az a titkos félelem, amelyet Horgan ebben a figyelemre méltó könyvben végigkísér: Vajon a nagy kérdésekre mind választ kaptunk-e már? Ismertté vált-e már minden tudás, amit érdemes követni? Lesz-e egy végső "mindennek elmélete", amely jelzi a véget? Vajon a nagy felfedezők kora mögöttünk van? A tudomány ma pusztán rejtvényfejtésre és a meglévő elméletek kiegészítésére szorítkozik? Horgan meglepően őszinte válaszokat kap ezekre és más kényes kérdésekre, miközben Fred Hoyle-lal, Noam Chomskyval, John Wheelerrel, Clifford Geertzzel és tucatnyi más neves tudóssal beszélget Istenről, a Star Trekről, a szuperhúrokról, a kvarkokról, a plektikáról, a tudatosságról, az idegi darwinizmusról, Marx haladásról alkotott nézeteiről, Kuhn forradalmakról alkotott nézeteiről, a sejtes automatákról, a robotokról és az Omega Pontról.
Az így létrejött elbeszélés egyszerre dühít és gyönyörködtet, mivel Horgan okos, ellentétes álláspontot képvisel az "endizmus" mellett, és szellemes, átgondolt, sőt mélyreható áttekintést nyújt az egész tudományos vállalkozásról.
A tudósok mindig is abban különböztették meg magukat más tudósoktól, hogy nem konstruálják, hanem felfedezik az igazságot. Munkájuk nem értelmezés, hanem az empirikus univerzumban létező dolgok egyszerű kinyilatkoztatása.
De maga a tudomány folyamatosan korlátokat szab saját hatalmának. A speciális relativitáselmélet megtiltja az anyag vagy az információ fénysebességnél gyorsabb sebességű átvitelét; a kvantummechanika bizonytalanságot diktál; a káoszelmélet pedig a teljes előrejelzés lehetetlenségét erősíti meg. Eközben a tudományos racionalitás eszméje a neoludditák, az állatvédők, a vallási fundamentalisták és a New Agers részéről egyaránt tűz alatt áll.
Ahogy Horgan világossá teszi, a tudományt talán az fenyegeti a legnagyobb mértékben, hogy elveszíti különleges helyét a tudományágak hierarchiájában, és az irodalomkritikához hasonlóvá válik, mivel egyre több elméleti szakember foglalkozik az általa "ironikus tudománynak" nevezett elméletforgatással. Mégis, miközben Horgan a világ vezető kutatóinak gondolkodásán megalapozott kritikáját nyújtja, hódolattal is szolgál. Ha a tudomány véget ér, állítja, az csak azért van, mert olyan jól végezte a munkáját.
