Olvasói vélemények
Összegzés:Jon Krakauer „Into Thin Air” című könyve az 1996-os Mount Everest-katasztrófa megrázó eseményeit meséli el, részletesen bemutatva a halálos viharba került hegymászók érzelmi és fizikai küzdelmeit. A könyv az ambíció, az emberi hibásság és a hegymászás kommercializálódásának etikai dilemmáit járja körül. Krakauer szemszögéből az olvasó belemerül az expedíció hullámhegyeibe és mélypontjaiba, átélve a hegymászás izgalmát és a veszteség tragédiáját egyaránt.
Előnyök:A könyv jól megírt és magával ragadó, érzelmi és zsigeri élményt nyújt, amely visszhangzik az olvasókban. Krakauer részletes leírásai és személyes reflexiói erőteljes elbeszélést alkotnak, amely empátiát ébreszt a hegymászók iránt. A könyv tanulságul szolgál a hegymászás iránt érdeklődők számára, és rávilágít a magashegyi mászással járó veszélyekre. A könyv hatásosan közvetíti az emberi kapcsolatok és a szélsőséges helyzetekben hozott erkölcsi döntések összetettségét.
Hátrányok:Néhány olvasó kritizálja Krakauert, amiért konkrét személyeket hibáztat, miközben úgy tűnik, hogy felmenti magát, ami az arrogancia vádját veti fel. Aggályosnak tartják az elbeszélésében megjelenő érzelmi elfogultságot és a kiterjedt fotódokumentáció hiányát. Emellett a könyv nem mélyül el eléggé más hegymászók nézőpontjában, és vitákat szülhet az események pontos és tisztességes elbeszélésével kapcsolatban.
(3717 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Into Thin Air: A Personal Account of the Mount Everest Disaster
Könyv tartalma:
#1 NATIONAL BESTSELLER - Az Everest csúcsán lezajlott vihar epikus beszámolója, amely öt emberéletet követelt, és számtalan másikat - köztük Krakauerét is - bűntudattól gyötörve hagyott maga után.
"Megrázó történet a magashegyi hegymászás veszélyeiről, a balszerencse és a rosszabb ítélőképesség, valamint a szívszorító hősiesség története". -- PEOPLE
A nem is olyan távoli horizonton felhőtömb gyülekezett, de Jon Krakauer újságíró- hegymászó a Mount Everest csúcsán állva nem látott semmit, ami "arra utalt volna, hogy gyilkos vihar közeledik". Tévedett.
Az Into Thin Air megírásával Krakauer talán azt remélte, hogy kiűzheti saját démonait, és nyugvópontra juttathatja az eseményt körülvevő fájdalmas kérdéseket. Nagy gondot fordít arra, hogy kiegyensúlyozott képet adjon az emberekről és az eseményekről, amelyeknek szemtanúja volt, és kellő elismeréssel adózik a fáradhatatlan és elkötelezett serpáknak. Elkerüli a könnyű célpontok, például Sandy Pittman, a gazdag társasági hölgy, aki egy eszpresszógépet vitt magával az expedícióra. Krakauer rendkívül személyes vizsgálódása a katasztrófáról sok mindent megtudhatunk arról, hogy mi romlott el. Krakauer számára azonban a további interjúk és vizsgálatok csak arra a következtetésre vezetnek, hogy az ő vélt hibái közvetlenül felelősek egy hegymászótársa haláláért. Krakauert nyilvánvalóan továbbra is kísérti a katasztrófa, és bár számos olyan esetről számol be, amikor önzetlenül, sőt hősiesen cselekedett, úgy tűnik, képtelen objektíven szemlélni ezeket az eseteket. Végül, annak ellenére, hogy mások cselekedeteit kiegyensúlyozottan, sőt nagylelkűen értékeli, a vitriol teljes mértékét saját magának tartja fenn.
Az Into Thin Air (A vékony levegőben) című könyv frissített, kartonozott kiadása egy új, terjedelmes utószót tartalmaz, amely izgalmas fényt vet a Krakauer és Anatolij Boukrejev Everest-vezető között a tragédiát követően kirobbant heves vitára. "Nincs kétségem afelől, hogy Boukrejev szándéka jó volt a csúcs napján" - írja Krakauer az 1999 augusztusában keltezett utószóban. "Ami azonban nyugtalanít, az az, hogy Boukrejev nem volt hajlandó elismerni annak lehetőségét, hogy akár egyetlen rossz döntést is hozott. Soha nem utalt arra, hogy talán nem volt a legjobb döntés gáz nélkül mászni, vagy a kliensei előtt lemenni". Mint mindig, Krakauer most is kitartó kutatómunkával és egy jó adag alázattal támasztja alá a mondanivalóját. De ahelyett, hogy folytatná a heves vitát, amely az Into Thin Air 'Into Thin Air' Boukreev vezetőjének elítélése óta tombolt, Krakauer hangneme békülékeny; kritikájának nagy részét G. Weston De Waltra irányítja, aki társszerzője volt a The Climbnek, Boukreev verziójának. A megható befejezésben pedig Krakauer elmeséli utolsó beszélgetését a néhai Boukrejevvel, amelyben a két idősebb hegymászó megegyezett abban, hogy bizonyos kérdésekben nem értenek egyet. Krakauer nagy reményeket fűzött Boukrejevhez, de az orosz később egy lavinában meghalt egy másik himalájai csúcson, az Annapurna I-en.
1999-ben Krakauer megkapta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia irodalmi Oscar-díját, amely "a kivételes teljesítményt nyújtó írók elismerésére" szolgáló rangos díj. Az Akadémia indoklása szerint "Krakauer az oknyomozó újságírás legjobb hagyományainak kitartását és bátorságát ötvözi a született író stílusos finomságával és mély meglátásaival. A Mount Everest megmászásáról szóló beszámolója a hegymászás általános átértékeléséhez és az egykor romantikus, magányos sport kereskedelmi forgalomba kerüléséhez vezetett; míg az alaszkai vadon kihívása után éhen halt Christopher McCandless életéről és haláláról szóló beszámolója még mélyebben és felkavaróbban ássa bele magát a természet varázsába és a természet csábításának pusztító hatásaiba egy fiatal és kíváncsi elmére.".
