A virtuozitás receptjei: A kínai orvoslás posztkoloniális küzdelme

Olvasói vélemények

A könyv értékes betekintést nyújt a Hagyományos Kínai Orvoslásba (TCM), a szerző személyes tapasztalatait vegyítve annak történelmi és elméleti alapjainak jól szervezett bemutatásával. A könyvet dicsérik a lebilincselő elbeszélésmódja miatt, különösen a szerző Kínában szerzett tapasztalatai miatt, amikor a TCM-et tanulmányozta. A könyvet fontos forrásnak tekintik mind a gyakorló orvosok, mind a hallgatók számára a TCM fejlődésének és modern környezetben való alkalmazásának megértéséhez.

⬤ Informatív és jól megalapozott
⬤ magával ragadó személyes anekdoták
⬤ történelmi kontextust biztosít
⬤ értékes mind a hallgatók, mind a gyakorló orvosok számára
⬤ a TCM aktuális kérdéseivel foglalkozik.

Nem útmutató a gyakorlati megvalósításhoz; nem biztos, hogy kielégíti a gyakorlati megvalósítás részleteit kereső olvasókat.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Prescriptions for Virtuosity: The Postcolonial Struggle of Chinese Medicine

Könyv tartalma:

Bár a kínai orvoslásról azt feltételezik, hogy időtlen gyógyító hagyomány, a modern biomedicinával való találkozás a létét fenyegette, és számos radikális változáshoz vezetett. A Virtuozitás receptjei elmeséli, hogyan reagáltak a kínai orvosok a biomedicina globális dominanciájára, és hogyan fejlesztették ki a virtuozitás új formáit, hogy klinikai gyakorlatuk továbbra is releváns maradjon a mai kínai társadalomban.

A könyv kiterjedt etnográfiai és történeti kutatásokra alapozva dokumentálja a kínai orvosok stratégiáit, amelyekkel a posztkoloniális hatalmi egyenlőtlenségek között navigálnak. Az orvosok két, látszólag egymásnak ellentmondó cselekvési irányt követtek. Először is, hangsúlyozták praxisuk egyedi "kínai" jellegzetességeit, amelyeket a biomedicina vélt erősségeivel szemben határoztak meg, és ontológiai szakadékot hoztak létre a két orvosi rendszer között. Ezek az ellentétek akaratlanul is marginalizálták a kínai orvoslást, és csak akkor tűntek megfelelőnek a klinikai alkalmazásra, amikor a biomedicinális megoldások hiányoztak. Másodszor, az orvosok megtalálták azokat a konvergenciapontokat, amelyek megkönnyítik a két orvosi gyakorlat keveredését, innovatív megoldásokat kínálva a nehéz klinikai problémákra.

A Virtuozitás receptjei azt vizsgálja, hogy a posztkoloniális állapot hogyan hozhat létre nemcsak uralmat, hanem hibriditást is. Karchmer például bemutatja, hogy a "minta megkülönböztetésének és a kezelés meghatározásának" klinikai módszertana, a bianzheng lunzhi, amelyet ma a kínai orvoslás kvintesszenciájaként ünnepelnek, huszadik századi találmány. Ha a bianzheng lunzhi a kórházi gyakorlat intézményi szabványosításainak van kitéve, az orvoslás elszegényedéséhez vezethet. Egy virtuóz orvos kezében azonban dinamikus eszközzé válik, amely a biomedicina és a kínai orvoslás között mozogva innovatív új terápiákat hoz létre.