Értékelés:
Alan Philps „The Red Hotel” című könyve a moszkvai Metropol Hotel történetét dolgozza fel a második világháború alatt, a külföldi újságírók és a Sztálin vezette szovjet rezsim közötti interakciókra összpontosítva. A kritikák kiemelik a szerző kutatásait és a könyv aktualitását, de a vélemények eltérnek az elbeszélői stílus és az elemzés mélysége tekintetében.
Előnyök:A könyv lenyűgöző történelmi betekintést nyújt az amerikai és az európai sajtónak a sztálini propagandával szembeni próbálkozásaiba. Az olvasók dicsérik a szerző erős kutatását és jellemzését, különösen az újságírók és a fordítók jellemzését. Egyesek szerint lebilincselő olvasmány, amely párhuzamot von a sajtószabadsággal kapcsolatos mai kérdésekkel.
Hátrányok:A kritikusok rámutatnak, hogy az elbeszélés lassan halad, és inkább olvasható úgy, mint egy fikciós regény, mintsem mint egy tényirodalmi mű, és egyesek úgy érzik, hogy az elemzésből hiányzik a mélység és a koherencia. Egyes kritikusok unalmasnak és érdektelennek találták, mondván, hogy nem nyújtja a témájától elvárt izgalmat.
(10 olvasói vélemény alapján)
The Red Hotel: Moscow 1941, the Metropol Hotel, and the Untold Story of Stalin's Propaganda War
A moszkvai Metropol hotel el nem mondott története - az intrikák, titkok és a második világháború alatt Sztálin aljas propagandájának központja.
1941-ben, amikor a német hadseregek Moszkva felé vonultak, Lenin holttestét a Vörös téren lévő sírjából elvitték Szibériába. 1945-re a győztes Sztálin egy szegény országot győztes nagyhatalommá változtatott. A négy év alatt Sztálin Churchill nyomására egy angol-amerikai sajtótestületet fogadott be Moszkvába, hogy tudósítson a keleti frontról. Sztálin a legdrákóiabb ellenőrzéseket vezette be, hogy ezeket az újságírókat a Kreml szócsövévé tegye - kíméletlen cenzúrát, a harci frontra való látogatás tilalmát és az egyszerű polgárokkal való kapcsolattartás tilalmát.
A Vörös Hotel ezt az aranykalitkát tárja fel a Metropol Hotelben. Pazar kaviárellátást élvezhettek, és választhattak maguknak fiatal nőket, akiket tolmácsként alkalmazhattak, és megoszthatták ágyaikat. A felszínen ez a rendszer jól szolgálta Sztálint: a Kelet-Európa szovjetizált "külső birodalomként" való ellenőrzésére irányuló terveit soha nem jelentették, és a legfelháborítóbb szovjet hazugságok megcáfolhatatlanok maradtak.
De a felszín alatt a Metropolban intrikák kavarogtak. Míg a fordítók egy része a Kreml propagandájának robotszerű közvetítőivé tette az újságírókat, mások titkos disszidensek voltak, akik a szovjet élet valóságát súgták a riportereknek, és akiket a Gulágon letöltendő büntetéssel sújtottak. Brit archívumok és szovjet források felhasználásával most először mesélnek a Metropol asszonyainak egyedülálló szerepéről, akik egyszerre voltak tökéletes propagandisták és titkos disszidensek.
A háború végén, amikor Lenin visszatért a Vörös térre, a riporterek hazamentek, de a Kremlben tovább élt annak emléke, hogy Sztálin kíméletlenül irányította a háborús narratívát. A dezinformáció fegyverré tételétől a történelem meghamisításáig, a határok elmozdításától a független államok semlegesítéséig a Metropol története saját modern korunk küzdelmeit tükrözi.
