Olvasói vélemények
Összegzés:John P. Cann könyve a portugálok afrikai katonai erőfeszítéseiről szóló történeti beszámoló, amely a hadtörténelem egy kevésbé ismert aspektusára igyekszik fényt deríteni. Miközben a könyvet dicsérték a témája és a részletek mélysége miatt, kritika is érte a szerkesztési problémák és az elemzői mélység hiánya miatt.
Előnyök:A könyv a hadtörténelem egy fontos és alulreprezentált témáját, konkrétan az afrikai portugál gyarmati konfliktusokat tárgyalja, és értékes betekintést nyújt a katonai stratégiák és a történelem iránt érdeklődők számára. Jól kutatott, és részletes beszámolót nyújt a hadműveletekről, bemutatva a portugál erők intelligenciáját és bátorságát. Egyes olvasók szerint a gyarmati és afrikai történelemmel foglalkozó hallgatók számára kötelező olvasmány.
Hátrányok:A kritikusok jelentős szerkesztési problémákra hívják fel a figyelmet, többek között a logikai folyamatok hiányára, számos ténybeli hibára (pl. kulcsfontosságú kifejezések helytelen helyesírása, dátumok), valamint arra, hogy általában jobb szerkesztésre és koherenciára lenne szükség. A portugál megközelítésnek a modern felkelésellenes taktikák szempontjából való relevanciáját illetően is hiányolják a mélyebb elemzést.
(10 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Brown Waters of Africa: Portuguese Riverine Warfare 1961-1974
Könyv tartalma:
A második világháború alatt Portugália semleges országként szokatlanul jól játszotta ki a kártyáit, és később a NATO tagja lett. Ez a tagság a haditengerészet modernizációját és az Atlanti Szövetségbe való integrálódását eredményezte.
1960-ra, amikor más gyarmatosító hatalmak feladták birodalmaikat, Portugália úgy döntött, hogy ragaszkodik birtokaihoz, hiszen azok több mint 400 éve portugálok voltak. Nélkülük Portugália csak egy kis európai országnak látta magát, míg velük együtt nagy nemzet lett volna. Portugália végül 13 évig tartó, gyengítő háborút vívott különböző nacionalista mozgalmakkal Afrikában, hogy megtartsa birtokait.
Az 1950-es évek közepére nyilvánvalóvá vált a portugál haditengerészet számára, hogy Afrikában fog harcolni, és megkezdte az előkészületeket.
Végül a NATO-t támogató kékvízi vagy óceáni haditengerészetből szinte teljes átalakulást hajtott végre egy barna vízi vagy folyami haditengerészetté, hogy Afrikában harcolhasson. Ez az átalakítás és a nagy afrikai "folyami csata" története.
Ez a haditengerészeti átállás figyelemre méltó eredmény volt, mivel Portugália nem csak megtanult újfajta háborút vívni, hanem ennek érdekében haditengerészetet is épített, és mindezt úgy tette, hogy közben vállalta NATO-kötelezettségeit. A portugál haditengerészet egy speciális haditengerészeti erő kifejlesztése során egyértelműen előre látta, hogy Afrika belső vízi útjainak ellenőrzése gazdasági, katonai és pszichológiai szempontból is kiemelkedően fontos, mivel az ottani infrastruktúra általánosan kezdetleges volt. Bár általában volt a gyarmati fővárosból kiinduló úthálózat, a felkelők által titokban használt elsődleges útvonalak elsősorban a vízi utak voltak.
A haditengerészet feladata az volt, hogy megakadályozza, hogy az ellenség ezeket a kommunikációs vonalakat használja, és ezt nagy sikerrel tette. Ennek a tapasztalatnak a tanulságait hajlamosak vagyunk elfelejteni, mivel ezt a háborút beárnyékolta az Egyesült Államok vietnami konfliktusa. Ma azonban a folyami hadműveletek reneszánszukat élik a "gyengék háborújára" reagálva.
Bár a modern hajók technológiailag fejlettebbek, és legénységük újabb és jobb felszereléseket és fegyvereket használ, a problémák és azok megoldásai nagyrészt ugyanazok maradtak. A működési környezet továbbra is a folyók, öblök, sós medencék, csatornák, tavak és delták, amelyek a partoktól belföldre húzódnak.
A lakosság továbbra is sebezhető célpont, és továbbra is elsődleges cél a megengedő környezet megteremtése. Nyilvánvaló, hogy a portugál barna vízi haditengerészet öröksége ma is aktuális.
