Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Representing Agrippina: Constructions of Female Power in the Early Roman Empire
Az ifjabb Agrippina, Claudius császár felesége és utódjának, Nérónak az anyja olyan hatalmat és tekintélyt gyakorolt a római birodalom központjában, amilyet a római történelem szinte egyetlen más nő sem tudott felmutatni. Legalábbis ilyen képet adnak róla a forrásaink, és a modern tudományosság is ezt a képet őrzi.
Ebben a posztumusz művében Judith Ginsburg új szemszögből vizsgálja Agrippina irodalmi és tárgyi ábrázolásait. A korábbi feldolgozásokkal ellentétben nem törekszik sem Agrippina elítélésére, sem rehabilitálására. Arra sem törekszik, hogy a "valódi Agrippinát" kiemelje az ókoriak között található megszépített vagy koholt portrékból.
Ginsburg magára az ábrázolásokra összpontosít.
A történészek által készített ábrázolások aprólékos boncolgatása feltárja a retorikai trópusokat, a visszatérő motívumokat és a mesterséget, amelyek az Agrippináról alkotott irodalmi képet formálták. A minták, ahogy Ginsburg megmutatja, több volt, mint irodalmi díszítések.
Céljuk az volt, hogy elmosódjanak a határok az otthoni és a császári birodalom között, Agrippina mint uralkodó feleség és anya képét arra használva, hogy a rendszer hibáit és instabilitását sugallják, egy diszfunkcionális családot, amely diszfunkcionális kormányzati rendszert von maga után. Az otthoni nemek közötti inverzió a nyilvánosság előtt is megmutatkozott, mivel a császári uralmat a nők felemelkedése veszélyeztette. A "gonosz mostoha", az uralkodó nő és a szexuális transzszexuális nő torz sztereotípiáit alkalmazták, hogy aláhúzzák a császári közigazgatást jellemző státuszsértéseket és a nemek közötti kapcsolatok felbomlását.
Ginsburgnak éppoly éles szeme van a vizuális (félre)ábrázolásokhoz, mint az irodalmiakhoz. Agrippina ábrázolásai az érméken és a szobrokon éles kontrasztot alkotnak az írott bizonyítékokkal. Agrippina matrónaként és papnőként jelenik meg, a házi tisztaság és a nyilvános jámborság jelképeként, valamint a dinasztia folytonosságának központi alakjaként.
Ginsburg élesen bemutatja, milyen eszközökkel formálták Agrippina képét, hogy az egyszerre szolgálja a Julio-Claudiánus rendszer érdekeit és kritikusainak céljait.