Alice és én: Egy Alice Springs-i élmény

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 6 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Alice and Me: An Alice Springs Experience

Könyv tartalma:

Több mint hetven évet éltem túl ezen a földön, és többször álltam háttal Ausztráliának - Seafordban, Scarborough-ban, Townsville-ben és Darwinban -, és mindegyik helyen úgy éreztem az ország nagy részét magam mögött, mint egy óvó szülő kezét: hatalmas, ősi, vad és barátságtalan. Éreztem a hullámok éles hidegét a déli éghajlaton, a szubtrópusi vizek gyengéd melegét, ahogy a ragyogó naplementék a nyugati óceánok felett elenyésznek, a nyugati szigetek szinte idegen magányát a megkövesedett szikláikkal, és mindig a háttérben a szárazföldi sivatagok forró leheletét, amely zihálva, mégis hívogat. Több napon át eltévedt lóháton bolyongtam Arnhem Landben, és ettem a Roper folyó vidékének Ritarrngu aboriginjei által nekem mutatott mullabungort (édesvízi kagylót), rágcsáltam a vízililiomok vizes szárát az olyan Billabongokból, mint Yallawarra, és kiváltságos idegenként néztem Burrunjor időtlen barlangfestményeit, ahová kevés, vagy egyáltalán nem merészkedett fehér ember. Megfordultam egzotikus városokban - Hongkongban, Tokióban -, és láttam vörös szakállas idegenségemet más kultúrák szemében és arcán tükröződni, majd visszarepültem Sydneybe, hogy újra átéljem ezt az idegenséget sportmániás, grogot iszogató honfitársaim között, akik ritkán szembesültek a szárazsággal, szomjúsággal, - vagy vívtak olyan háborúkat, amelyek nem Angliáé vagy az USA-éi voltak.

Láttam elszegényedett kínai falusiakat, akik a vasúti sínek közötti importált földsávokat művelik, hogy háztartási zöldségeket termesszenek, és később csodálkoztam, amikor átrepültem az Északi Területünk végtelen kiterjedésű területein, amelyeket senki sem lakik vagy művel meg. Élveztem a vad görögdinnyét a Wilton folyó mentén, Arnhem Land délnyugati részének közelében, gyönyörködtem a vad mangóban, kókuszdióban és mancsokban Nyugat-Ausztrália északnyugati partvidékének gyönyörű strandjain, nagy rákokra vadásztam ebédre drótdárdával az Arafura-tengeren, segítettem a fiatal beavatottak testének festésében egy szent yabuduruwa corroboree alkalmával, cukor és víz, vadludak farokpelyhe, fehér és vörös okker, sőt emberi vér felhasználásával. Játszottam a didzseridun a bolygó távoli utcáin, koncerttermekben, iskolákban és egyetemi előadótermekben, a televízióban és a rádióban, még egy palotában is, és láttam, ahogy rezgései energiát adnak a tömegek csodálatos, sokszínű szemében, akik egyáltalán nem tudták, hogy a didzseridu egy Nagy Déli Földről származik. Zuhanó esőben egy ponyva alatt gubbasztottam, és egy száraz botot sem találtam, hogy tábortüzet gyújtsak, és az északi partokon dagonyáztam Milingimbi barátaimmal, Wynyamarrával és Ngulupanival, egész éjjel a mozzie-ket csapkodva az izzasztó trópusi vákuumban.

Egy elszigetelt észak-nyugati folyóparton megérintettem a száraz vörös földből kiálló embercsontokat, némelyiknek golyó ütötte lyukakkal a koponyáján, míg az egyik vállam fölött egy korai telepes romló tanyája állt, aki azért jött, hogy megszelídítse a földet, és akit a reménytelenség és a víztelen folyó maga szelídített meg. Tizenhat évet töltöttem Nyugat-Ausztrália északnyugati részén újságszerkesztőként, folyamatosan küzdve a falusi mentalitással, a kisemberek magasra törő egójával és a feleségem kegyetlen halálával, messze a szeretett pennsylvaniai domboktól. Végül abbahagytam az utazást, messze a tengertől, a közép-ausztráliai sivatagok közepén, ahol minden vízre vágyott, és hosszú, szomjas hónapokon át várakozott rá.

Aztán jött a hirtelen ébredés, a szunnyadó gyomok bimbózása, a letargikus gumifákon átáramló élet nedvei, és a vadvirágok ragyogó színekben pompáznak ott, ahol egykor a halál uralkodott. Így érkeztem Alice Springsbe...