Állami terrorizmus és az Egyesült Államok: A felkelés elleni harctól a terrorizmus elleni háborúig

Olvasói vélemények

A könyv kritikusan vizsgálja az Egyesült Államok külpolitikáját, különösen az állami terrorizmussal és az emberi jogokat sértő rezsimek támogatásával kapcsolatban. Különböző latin-amerikai országok és más régiók esettanulmányain keresztül azt állítja, hogy az Egyesült Államok fellépése gyakran ellentmond a szabadság és a demokrácia hirdetett értékeinek. Egyes olvasók informatívnak és fontosnak találták a könyvet, míg mások kritizálták a vélt elfogultság miatt.

Informatív és jól megalapozott, kritikus szemléletet nyújt az amerikai külpolitikáról. Az esettanulmányok használata hatékonyan szemlélteti az USA támogatása és az állami terrorizmus közötti kapcsolatot. Rávilágít egy fontos témára az állami terrorizmussal és Amerika szerepével kapcsolatban, arra ösztönözve az olvasókat, hogy értékeljék át a terrorizmusról szóló általános narratívákat.

Egyes kritikusok elfogultnak ítélik a könyvet, azt állítva, hogy nincs benne kiegyensúlyozott nézőpont, és szimpatikusan ábrázolja a baloldali felkelőket. Azt állítják, hogy Gareau elemzése túlságosan leegyszerűsítő lehet, és nem ismeri el a történelmi kontextus összetettségét, különösen a kommunizmus tekintetében.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

State Terrorism and the United States: From Counterinsurgency and the War on Terrorism

Könyv tartalma:

Ez a tanulmány feltárja, hogy a washingtoni kormányok milyen támogatást nyújtottak a terrorizmust elkövető jobboldali diktatúráknak, különösen a hidegháború és a terrorizmus elleni háború idején. Ez utóbbi háború kritikáját nyújtja, és a tanulmányban a korábbi háború bemutatása szükséges háttérként szolgál az utóbbi háború megértéséhez és értékeléséhez. Elutasítja a terrorizmus Washington által szorgalmazott szűk definícióját, amely a kormányok által elkövetett terrorizmust (állami terrorizmus) kiveszi a meghatározás alól, és politikai okokból kizárólag a magánszemélyek vagy nem kormányzati szervezetek által elkövetett magánterrorizmusra korlátozza a fogalmat. A tanulmányban felhasznált hat igazságügyi bizottsági jelentés mindegyike - egy-egy El Salvador, Chile, Argentína és Dél-Afrika, valamint két, figyelemre méltóan hasonló következtetéseket tartalmazó jelentés Guatemala esetében - megállapította, hogy a kormányok voltak felelősek az országukban elkövetett terrorizmus és egyéb elnyomó cselekmények túlnyomó többségéért, sokkal inkább, mint a gerillák. El Salvadorban, Guatemalában és Chilében a kormányokat találták bűnösnek a terrorcselekmények és egyéb elnyomó cselekmények több mint 90 százalékában. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az állami terrorizmust elkövetők utódkormányai vagy a Guatemalavárosi Katolikus Érsekség által támogatott jelentések mindegyike több ezer interjún alapul, amelyek többnyire túlélő áldozatokkal vagy családtagjaikkal és barátaikkal készültek.

Az igazságügyi bizottság valamennyi jelentése azt állította, hogy az állami terroristák elképzelhetetlen, kimondhatatlan kegyetlenséget és terrorizmust követtek el, amit az argentin igazságügyi bizottság "a borzalom enciklopédiájaként" jellemzett. A kommunizmus elleni védekezésként hirdetett és néha más indítékoktól - Dél-Afrikában és Guatemalában a rasszizmus, Argentínában az antiszemitizmus - befolyásolt állami terroristák alapvető indítékáról kiderült, hogy a status quo megőrzése és a társadalmi változások megakadályozása volt. Levadászták, megkínozták, terrorizálták és meggyilkolták a parasztokat, munkásokat, diákokat, tanárokat, papokat és apácákat. Az ENSZ által szponzorált guatemalai igazságügyi bizottság az ország kormányát népirtásban találta bűnösnek. Néhány kivételtől eltekintve az engedelmes nemzeti média öncenzúrát folytatott, sőt, még a kormány által inspirált hazugságokat is továbbította, amelyek szerint a gerillák, és nem a kormány volt felelős a kegyetlenkedések nagy részéért. Ez és más bizonyítékok arra utalnak, hogy az úgynevezett terrorizmus elleni háború részleges háború, amely nem a fő elkövetőket, az állami terroristákat veszi célba. A hiányos meghatározás, amelyhez Washington ragaszkodik, megvédi attól, hogy a terrorizmus támogatásával vádolják.

Washington az állami terrorista rezsimek támogatása jellemzően a csapataik "felkelés elleni", ma már "terrorizmus elleni" kiképzésének, valamint pénzeszközök és kölcsönök, katonai felszerelések és diplomáciai támogatás nyújtásának formájában valósult meg. A tanulmány rámutat, hogy Washington segített a Szaddám Huszein-rezsimnek és a dél-afrikai apartheid-rezsimeknek a tömegpusztító fegyverek sikeres kifejlesztésében. Szaddám mérget használt a kurdok és az irániak ellen. A pretoriai rasszisták hat atomfegyvert állítottak elő, amelyeket Washington kérésére megsemmisítettek, mielőtt átadták volna a kormányt Nelson Mandelának. Annak érdekében, hogy biztosítsa Szaddám Irán elleni agresszív háborújának (1980-1988) folyamatos kuvaiti finanszírozását, a Reagan-kormányzat amerikai zászlót tűzött a sejkség hajóira, hogy megvédje őket Irántól. Ez az adminisztráció is társharcossá vált Szaddám "olajháborújában", elsüllyesztve az iráni haditengerészet felét. Vitatható, hogy e segítség nélkül Szaddámot 1988-ban Irán legyőzte és megbuktatta volna. A Reagan-kormány és az idősebb Bush-kormány által a korai években Szaddámnak nyújtott támogatás perspektívába helyezi Washington későbbi erkölcsi követeléseit a diktátor elleni háborúk megindítására. A Szaddámnak az iráni-iraki háborúban nyújtott támogatás az olvasó számára bevezetésként is szolgál ahhoz, ami ezután következik.