Alma rothad a földön

Olvasói vélemények

Kate Padilla e versgyűjteménye mély érzelmekkel teli és erőteljes feltárása a családtörténetnek, különös tekintettel az anyák és lányaik közötti kapcsolatra. A könyv erős képi világgal és az ellenálló képesség témáival igyekszik megszólítani minden olyan nőt, aki küzdelmekkel nézett szembe.

A versek érzelmileg átütőek, gyakran mély érzéseket váltanak ki az olvasóból. Az olyan formák használata, mint a sestina, dicséretre méltó, mert fokozza a megszállottság és az érzelmi összetettség témáit. Az olvasók értékelik a személyes és családi történetekre reflektáló, átélhető tartalmat, ami hatásossá és emlékezetessé teszi a művet.

Egyes olvasók számára a mély érzelmi tartalom nyomasztó lehet, mivel olyan témákat érint, mint a családon belüli erőszak. A kötet kompakt jellege nem biztos, hogy kielégíti azokat, akik egy terjedelmesebb gyűjteményre vágynak.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Apples Rot on the Ground

Könyv tartalma:

Visszatekintés Súlyos, megható és megrázó versek, amelyek részletesen bemutatják a rasszizmust és a bigottságot, amely a spanyolajkú családokat sújtotta a korai Új-Mexikóban és Wyomingban. Padilla hangja élénken és hitelesen cseng, és olyan költőnek bizonyul, akinek munkásságához érdemes újra és újra visszatérni.

--Marjorie St. Clair, a Wild Women Write szerzője: Re-Connecting with the Wild Feminine; írótanár és coach. Ez a rövid gyűjtemény a tehetséges történetmesélés megdöbbentő sokaságát öleli fel, amely az emlékeken alapul, amelyek ütik, majd kitágítják a szívet.

Padilla képei, amelyek folyóként szövődnek Wyomingon át Új-Mexikóig, egyszerre ridegek és gazdagok.

Ebben a wo-manifeszt gyűjteményben a „pódium” Padilláé, ahogyan ő, rettenthetetlenül, sikít, majd megnyugtat a latin erő, kitartás és egyéniség felemelkedésének szövegeiben, miközben kihívja „a macsóizmus boltozatos titkait”. Minden egyes verse mintha azt kérdezné, hogy „hány életnek vannak fontos történetei, amelyeket soha nem meséltek el? „ Ahogy Padilla gyűjteményének utolsó sorát olvasom, többet akarok...

--Mary Dezember, angolprofesszor, a Föld-formált, mint te és a Még mindig üvöltök című könyvek szerzőjeAz Alma rothad a földön nyersen és bocsánatkérés nélkül nyit, ahogy Kate Padilla zászlót bont saját magának és az őt megelőző nőknek. „Már nem azok vagyunk, akik voltunk / akkoriban”, állítja Padilla, »amikor anyámnak / megmondták, mikor lélegezzen, és amikor rándult / félve, amikor ribancnak nevezte / egy olyan szó, amit más állatoktól tanult«. Ez a költő nem rezdül meg a nehézségek felidézése közben.

Vagy a bőség, mint a „Taos Harvest”, a bőség ünnepe, amelyből a címét is meríti: „almák rothadnak a földön, / annyi gyümölcsöt termő fa, / az acequias túlcsordul”. A családnevét az azték vért ontó spanyol katonákig visszavezethetően Padilla a juhász apja közelmúltját, a hideg wyomingi teleket, a rasszista szomszédok kemény hidegét, a túl fiatalon megtanult iskolai keménységet vallja: „Rézujjakkal, / nyomjuk előre / a száraz nyárfaleveleken, / erővel a zsebünkben”. Itt a nehéz férfiak világa, a néha erőszakos, néha hűtlen férfiaké - és a nőké, akik megteszik, amit tudnak, akik megteszik, amit kell.

A kedvenc képeim közé tartozik ez a kép, amely egy függetlenségét kinyilvánító nőt ábrázol: „Anyám a menyasszonyi ruháját / a sikátor szemetesébe gyömöszölte, és meggyújtott egy gyufát.” - David Meischen, társalapító, Dos Gatos Press