Am I a Good Girl Yet? Childhood Abuse Had Shattered Her. Mi kell ahhoz, hogy újra teljes legyen?

Olvasói vélemények

A könyv személyes tanúságtétel egy nő útjáról, aki Krisztusban találta meg a szabadságot, és a traumából való gyógyulásra összpontosít, erős keresztény szemlélettel. Az olvasók értékelik a történetmesélésben rejlő kegyelmet és a disszociatív identitászavar (DID) meglátásait. Néhányan azonban kritizálják a könyvet a keresztény témákra való erős támaszkodás és a DID-ről szóló esetleges félretájékoztatás miatt.

⬤ Inspiráló személyes bizonyságtétel a Krisztusban való gyógyulásról és szabadságról.
⬤ Könnyen olvasható és hozzáférhető a trauma által érintettek számára.
⬤ Kegyes történetmesélés, amely elkerüli a szemléletes részleteket, miközben bemutatja a szerző küzdelmeit.
⬤ Magával ragadó és lebilincselő elbeszélés, amely reményt és közösségi támogatást nyújt.
⬤ Ösztönzi az oktatást és a tudatosságot a traumával és annak hatásaival kapcsolatban.

⬤ A kereszténység erős hangsúlyozása nem minden olvasó számára vonzó lehet.
⬤ Aggályok a DID-ről és annak kezeléséről szóló, potenciálisan félrevezető információkkal kapcsolatban.
⬤ Kritika, hogy a szerző olyan spirituális gyakorlatokra támaszkodik, mint például a démonok kiűzése, ami ellentmond bizonyos szakmai irányelveknek.
⬤ Néhány olvasó frusztrálónak találta, hogy a szerző úgy tűnt, hogy a felépülése során túlzottan függ mások támogatásától.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Am I a Good Girl Yet?: Childhood Abuse Had Shattered Her. What Would It Take to Make Her Whole?

Könyv tartalma:

Magas hangú sikolyok robbannak a levegőbe, kérlelhetetlenül, vak rémülettől áthatva. Egy megsebesült állat? Egy kínzókamra? Egy nyugodt hang szakítja meg a szívderítő kiáltásokat, megnyugtatva vonakodó, hallgatózó fülemet, hogy az áldozat biztonságos helyen van.

De félelmetes traumája kísért engem, visszhangzik elmém minden feszülő inamban. Kikapcsolom a kazettát, és hátradőlök a túlpárnázott fotel párnáin, hogy jobban átgondoljam, amit az imént hallottam. Azok a sikolyok egy kisgyermeké voltak - csak egy gyermeké -, akit könyörtelenül megragadott a féktelen és pusztító félelem.

Miféle szörnyűség okozhatott ilyen erőszakos kitörést? Miféle kimondhatatlan gonoszság rontotta el bimbózó ártatlanságát? Elviselhetem, hogy többet halljak? Remegve nyújtózkodom, és újra bekapcsolom a kazettát, kitartásom határait feszegetve, hogy tovább hallgassam ezt az idegtépő tirádát.

Előrehajolok, izmaim megfeszülnek, halántékom lüktet, szám kiszárad. Végre a sikolyok elhalkulnak, ahogy egy egyenletes férfihang megnyugtatja a fiatal áldozatot.

Szavai rezzenéstelenek, állandóak. Apró, magas nyöszörgése fokozatosan nyögéssé csitul, szánalmas és fájdalmas. Fáradt jajveszékelések küzdenek, kimerülten, az előttem lévő dohányzóasztalon lévő magnóból: "Nincs többé...

nincs többé... Nem, nincs tovább...." Csend. Folytatja a szavak balzsamját: "Te csak emlékezel, csak emlékezel.

Itt vagyok. Most már biztonságban vagy.

Ez már régen volt. Az egész csak egy emlék. Senki sem fog többé bántani téged.

Senki.

Most már biztonságban vagy." A megkönnyebbülés öntudatlan sóhaja visszarángat a jelenbe, és még egyszer lehajolok, hogy kikapcsoljam a szalagot, remegő lelkem merészeli az elmémet, hogy átgondolja az imént hallottak borzalmas következményeit. Vajon képes lesz-e az a gyermek valaha is leírni, amit látott? Vajon ki tudja-e valaha is fejezni, hogy mit tettek vele? Képes lesz-e valaha is örömöt, szabadságot érezni? És ki az a gyermek? Erősen küzdök az utolsó kérdéssel, szörnyen tudatában annak, hogy tudom a választ, bár kétségbeesetten kapaszkodom hitetlenségem törő ágába. Jól ismerem őt - ó, milyen jól ismerem őt, gyakran hallottam a sikolyait.

Az a gyermek én vagyok.