Értékelés:
A könyv kritikusan vizsgálja a szélsőjobboldali szélsőségek történetét és a tekintélyelvűséggel való kapcsolatát, különösen az amerikai politika kontextusában. Míg sok olvasó informatívnak és jól megalapozottnak találja, egyesek kritizálják, hogy ismétlődő vagy túlságosan leegyszerűsítő.
Előnyök:⬤ Jól kutatott és dokumentált
⬤ Értelmes történelmi kontextust kínál
⬤ Foglalkozik a modern amerikai külpolitikával
⬤ Rávilágít a jelenlegi politikai ideológiák történelmi gyökereire
⬤ Gyors és lebilincselő olvasmány
⬤ Ügyes írásmód
⬤ A kortárs politikai mozgalmak megértéséhez szemnyitogató.
⬤ Egyesek úgy érzik, hogy ez csak a korábbi művek újraindítása
⬤ Kritika, hogy elfogult nézőpontot képvisel
⬤ Az egyes történelmi korszakok tárgyalása túl rövid lehet
⬤ A hangoskönyv változat rosszul szól
⬤ Egyes kritikák szerint az írásmód túlságosan leegyszerűsítő, egy középiskolai dolgozathoz hasonlít.
(13 olvasói vélemény alapján)
America Last: The Right's Century-Long Romance with Foreign Dictators
Miért csodálja Donald Trump, Tucker Carlson és a szélsőjobboldal nagy része olyan kifejezetten a gyilkos és inkompetens orosz diktátort, Vlagyimir Putyint? Miért merít Victor Orbn illiberális politikájából Ron DeSantis a saját politikájához Florida kormányzójaként - egy olyan amerikai államban, amelynek lakossága több mint kétszerese Orbn egész nemzetének, Magyarországnak?
Az America Last című könyvében Jacob Heilbrunn, az amerikai jobboldal nagyra becsült megfigyelője bemutatja, hogy az amerikai konzervatívok külföldi diktátorok iránti rajongása - bár ez a jelenlegi pillanatunk szembetűnő és megmagyarázhatatlannak tűnő ténye - nem új jelenség. Az első világháborúig nyúlik vissza, amikor egyes konzervatívok II. Vilmos császárért rajongva nyíltan drukkoltak neki, hogy győzze le a demokrácia erőit. Az 1920-as és 1930-as években ez az affinitás még hangsúlyosabbá vált, amikor Hitler és Mussolini számos amerikai csodálót vonzott. A hidegháború alatt a jobboldal olyan autokraták iránt tanúsított vonzalmat, mint Francisco Franco és Augusto Pinochet, míg egyes konzervatívok apológiákat írtak a Harmadik Birodalom és a dél-afrikai apartheid mellett. A szokás azonban nem igazán a külpolitikáról szól. Ahogy Heilbrunn érvel, a jobboldal éppen azért vonzódik a külföldi diktátorok lenyűgöző erejéhez, amit lenyűgözőnek érzékel, mert bennük látja a liberalizmus és a progresszivizmus elleni belföldi küzdelem modelljét.
America Last egy útmutató a tanácstalanok számára, amely azonosítja és nyomon követi azt a meggyőződést - vagy amit "illiberális képzeletnek" is nevezhetnénk -, amely már egy évszázada a konzervatív politikát mozgatja. A jobboldal az 1940-es évek óta szidalmazza az amerikai kommunista útitársakat. Heilbrunn végre helyreigazítja a rekordot, megmutatva, hogy a diktátorimádat a modern amerikai konzervativizmusban megdönthetetlen hagyomány - és hogy ez mit jelent számunkra ma.
