Olvasói vélemények
Összegzés:Az „US Cold War Aircraft Carriers” című könyvről szóló kritikák szerint a könyv jól megírt és informatív könyv a repülőgép-hordozók történetéről a hidegháború korszakában. Sok olvasó azonban megjegyezte a rövid terjedelmet és a hibák jelenlétét, ami befolyásolta a könyvvel való általános elégedettségüket.
Előnyök:A könyv jól megírt, olvasmányos elbeszélés, érdekes információkat, korabeli fényképeket, diagramokat és modern illusztrációkat tartalmaz. Jó forrásként szolgál a haditengerészet történetének szerelmesei, különösen a modellépítők számára, és átfogó áttekintést nyújt a témáról.
Hátrányok:A könyv nagyon rövid, ami néhány olvasónak csalódást okozott. Számos kritika rámutatott különböző ténybeli hibákra, rossz minőségű illusztrációkra és a kötéssel kapcsolatos problémákra, ami a könyv referenciaként való megbízhatóságával kapcsolatos aggályokhoz vezetett. Néhányan úgy vélték, hogy a könyv sietve készült, és hiányzott belőle az alapos lektorálás.
(23 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
US Cold War Aircraft Carriers: Forrestal, Kitty Hawk and Enterprise Classes
Könyv tartalma:
A második világháború után a szuperhordozók váltak a repülőgép-hordozók tervezésének csúcsteljesítményévé. A haditengerészeti repülés lehetővé teszi a flották számára, hogy hatalmas távolságokra vetítsék ki a mozgó hatalmat, és ezek az úszó városok megtestesítik ezt a küldetéstervezést.
A Forrestal-osztály (Forrestal, CV-59; Saratoga, CV-60; Ranger, CV-61 és Independence, CV-62) volt az amerikai haditengerészet első befejezett szuperhordozó osztálya, amely a II. világháború korabeli hordozókhoz, például a Midway-osztályhoz képest 25 százalékkal megnövelt méretéről, valamint légi szárnyaik erejéről (80-100 repülőgép, szemben a Midway 65-75, illetve az Essex-osztály kevesebb mint 50 repülőgépével) kapta a nevét. Tervezési szempontból a Forrestalok hatalmas előrelépést jelentettek elődeikhez képest, mivel stabilabbak és kényelmesebbek voltak, miközben megtartották az olyan fejlesztéseket, mint a páncélozott repülőfedélzet, amelyet a Midway-nél vezettek be. A Kitty Hawk osztály a Forrestal-osztályú tervek továbbfejlesztése volt, és az 1960-as években négyet építettek belőlük: Kitty Hawk (CV-63), Constellation (CV-64), America (CV-66) és John F. Kennedy (CV-67). Ezek még hosszabbak voltak, mint a Forrestalok, és fejlett védelmi fegyverrendszerekkel és továbbfejlesztett felvonóelrendezéssel látták el őket. A John F. Kennedy, bár eredetileg a Kitty Hawk osztály egyikének szánták, az építés során annyi módosítást kapott, hogy lényegében saját osztályt alkotott, és eredetileg úgy tervezték, hogy az amerikai haditengerészet első nukleáris meghajtású hordozója lesz. Ez a terv azonban soha nem valósult meg, és ez a megtiszteltetés utódjára, a USS Enterprise-ra (CVN-65) maradt.
Az Enterprise, osztályának egyetlen hajója, számos más kitüntetéssel is rendelkezik: a világ leghosszabb hadihajója, az amerikai haditengerészet második legidősebb hadrendbe állított hajója (a USS Constitution után), és amikor 2013-ban nyugdíjba vonul, 51 évet szolgál majd - sokkal többet, mint bármely más amerikai repülőgép-hordozó. A kötetben szereplő mind a kilenc hordozó ikon, és nagy tiszteletnek örvendő helyet foglal el az amerikai haditengerészet történetében. A hadseregen kívül is a legismertebb hajók közé tartoznak, hosszú szolgálati történetük, valamint az őket kísérő szerencsétlen események miatt - a Kitty Hawk hírhedt 1972-es grillezett sajtos verseny lázadásától kezdve a Forrestal 1967-es és az Enterprise 1969-es tűzvészéig. Bár hamarosan felváltották őket, először egymás, majd a Nimitz-osztály, ezek a hajók a hidegháború alatt az amerikai haditengerészet gerincét alkották.
