Until We Are Level Again
Harmadik gyűjteményében Jos Angel Araguz versei egy sötét szoba falait tapogatják, válaszokat keresve a távol lévő apától. Az írás felerősíti az üres terek fájdalmát, és a kultúra, az otthon, a növekedés, a reflexiók és a változás témáiba merül.
Octavio Quintanilla, a Ha eltűnökszerzője méltatja a szerzőt: "Olyan verseket ír, amelyek éppúgy feltárják a magánéleti gyászt, mint a nyelv kudarcát a legmélyebb veszteségeink kifejezésére. A kudarc eme felismerése ellenére Araguz az írott szóval tör előre, és az ő kezében a vágyakozás egy másik szóvá válik apa, anya, szerelem számára. Lépj be a versek e házába, és nyisd ki az ablakokat. Nyisd ki az ajtaját. Nézd meg, hogy e finom elégiák fénye hogyan vág mélyen az emlékezet csontvelejébe. Örülni fogsz, hogy itt vagy, hogy olvastad őket.".
Anthony Frame, a Where Wind Meets Wing (Sibling Rivalry Press, 2018) szerzője a Until We Are Level Again című könyvet méltatja:"Ez a könyv a veszteség, a gyász, a család szárnyaló felfedezése - lenyűgöző pillantás arra, hogy az emberi lét a hiány, a pótlás és az újjáteremtés egyik formája. Egy apa elvesztését végigkövetve, először a börtönben, majd a halálban, ezek a versek - és ez a költő - mélyen beleássák magukat az emlékezés munkájába. Részben Dickinson, részben Whitman, és teljesen önmaga, Araguz emlékeztet bennünket a szavak, a nyelv erejére, hogy áthidalja az idő hiányát, hogy felépítse és lebontsa a gyász falait, hogy egyensúlyt teremtsen az emberi és az isteni között.".
Robin Carstensen, az In the Temple of Shining Mercy szerzője azt írja: "A költő arra hívja fel a figyelmünket, hogy elgondolkodjunk azon, hogy "megdöbbentő" lehetetlenség megfelelő módon tisztelegni elődeink élete előtt, és hogy ők formálták azt, hogy kik vagyunk és kik leszünk. Hogyan is érhetné el a nyelv ezt a szükséges megerősítést, mégis ez a költő meg meri, miközben különös tisztelettel adózik édesanyja rendkívüli alakjának, "mint előkert... arca fényes, állhatatos/ mint fény egy kopottas lepedőn keresztül". Az elveszett én keresése fokozódik, ahogy a költő felismeri, hogy a szó mindig a testnek, a testnek van alárendelve, a testnek, amely egyszerre hiányzik és jelen van".".