Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.
What We Are: The Evolutionary Roots of Our Future
Más állatok arra kényszerülnek, hogy lényegében egész életüket azzal töltsék, hogy táplálkozzanak, életben maradjanak és lefeküdjenek. Ennyi az egész. Ugyanez volt igaz az ősemberi őseinkre is. És a modern embereknek természetesen szintén szükségük van a túlélési és a nemi ösztönre ahhoz, hogy utódokat hagyjanak maguk után. De ma életünk nagy részét főként azzal töltjük, hogy megpróbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy a létezésünk nem abszurd.
Lonnie Aarssen, a Queen's University biológusa a What We Are című könyvében azt követi nyomon, hogyan formálta biokulturális evolúciónk a Homo sapienst az egyetlen olyan élőlénnyé, amely nem hajlandó az lenni, ami - az egyetlen olyan élőlénnyé, amelyet egy mélyen gyökerező és abszurd érzés foglalkoztat: A "szellemi életem" - a "belső énem" - az "anyagi élettől" elkülönülten és külön létezik, és így, ellentétben az utóbbival, nem kell, hogy véget érjen. Ez a téveszme elképzelhető, hogy távoli őseinknek adott némi vágyálmot, hogy némi enyhülést találjanak a testi túlélés végső elvesztésének félelmetes, egyedülállóan emberi tudata alól. De ez egy impulzív, gyötrődő kétséggel járt együtt - egy megszállott mögöttes bizonytalansággal: az "önállósági szorongással". A biokulturális evolúció azonban nem ért véget. Két további, egyedülállóan emberi, ősi késztetést is adott nekünk, amelyek mindkettő arra szolgált, hogy segítsen elnyomni e szorongás terhét. Az Örökségi Hajtás az én "kiterjesztésének" téveszmés kulturális területeit hozza létre.
A Szabadidős Hajtás pedig kellemes kulturális területeket hoz létre az énről való elvonatkoztatás - "menekülés" - érdekében.
Aarssen szerint a Legacy Drive és a Leisure Drive az emberi kognitív és kulturális evolúció két legmélyebb következménye. A What We Are (Amik vagyunk) arra vonatkozó tételeket terjeszt elő, hogy az önállótlanságtól való zsigeri fogékonyság - paradox módon - kulcsszerepet játszott őseink reprodukciós sikerének jutalmazásában, és így a modern ember alapvető motivációinak és kulturális normáinak kialakításában is hajtóerő volt. Az emberi elme evolúciójának bármely más mérföldkövénél jobban az önállótlansági szorongás, valamint az Örökség és a Szabadidő iránti enyhítő Hajtásai nemcsak a civilizációnak az elmúlt sok ezer év során bekövetkezett fejlődését, hanem most már a közelgő összeomlását is magyarázzák. E válság hatékony kezeléséhez, Aarssen ragaszkodik hozzá, szükség lesz a darwini evolúciós gyökerek mélyebb és szélesebb körű nyilvános megértésére - ahogyan azt a Mi vagyunk című könyvben kifejtettük.
