Amikor a csillagok még láthatóak voltak

Olvasói vélemények

Maria Mazziotti Gillan „Amikor a csillagok még láthatók voltak” című verseskötete élénk és őszinte történetmesélésén keresztül erős érzelmeket és emlékeket idéz fel. A versek a gyermekkor, az identitás és a bevándorlói tapasztalatok élményeivel rezonálnak, mélyen személyes és átélhető utazást teremtve az olvasók számára.

⬤ Megrendítő és élénk ábrázolást nyújt a szerző életéről és élményeiről.
⬤ Érzelmi mélységgel és őszinteséggel ragadja magával az olvasókat.
⬤ A gyermekkor, a család és a bevándorlói tapasztalatok átélhető feltárása.
⬤ Részletgazdag és személyes emlékekből táplálkozik, ami hozzáférhetővé és magával ragadóvá teszi a könyvet.
⬤ Arra ösztönzi az olvasót, hogy gondolkodjon saját emlékein, és ezáltal kapcsolatot teremt.

⬤ Néhány olvasó túl személyesnek vagy specifikusnak találhatja a témákat, ami korlátozhatja a szélesebb körű érdeklődést.
⬤ Az érzelmi intenzitás egyesek számára túlságosan megterhelő lehet.
⬤ Néhányan talán más, kevésbé elbeszélésközpontú versstílust részesítenének előnyben.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

When the Stars Were Still Visible

Könyv tartalma:

Az Amikor még látszottak a csillagok, Maria Mazziotti Gillan az igazságot mondja el nekünk, szerkesztetlenül és egyenesen a szívéből. Ez a gyönyörűen elegikus gyűjtemény olyan ívet teremt, amely kifejezi az öregedésről és a bölcsesség elnyeréséről alkotott felfogását.

A központi versben, a „Claiming My True Name” címűben végre felvállalja olasz gyökereit, miután bevallja, hogy „egyenesen belecsúszott az amerikai életbe”, és szomorúan veszi észre, mibe került neki „olasz szülei és a hidegvizes lakás” megtagadása: „Hány órát töltöttem azzal, hogy a szégyenbe fulladtam... szégyelltem a szegénységünket, a bevándorló szüleimet, apám sántítását, a béna lábát, ami utána húzódott... a saját sötét bőrömet...

az olcsó ruháimat”. A gyűjtemény második felében Gillan finoman elismeri a saját életében bekövetkezett változást, mivel párhuzamba állítja a saját maga és a saját gyermekei közötti megértés hiányát, a saját gyarlóságát az apja és a férje gyarlóságával.

Az utolsó versben, az „Ünnep Albidonában” váratlan találkozás történik, amely egy megvilágosodáshoz vezet, amely hidat képez a „régi ország” és az „új” között. Olyan, mintha ez a könyv egy alkimista vegyületéből emelkedett volna ki, amely calabriai mészkőből és a New Jersey állambeli Patersonban, a 17.

utca hátsó lépcsőjének cementjéből áll, ahol Mazziotti Gillan felnőtt. A költőnő e megrendítő és rezonáló könyv végére elfogadja kettős örökségét, annak minden fájdalmával és akadályával, de minden szépségével és kegyelmével együtt.