Amikor a háborúnak vége volt: Az önfelújítás kudarca délen, 1865--1867

Olvasói vélemények

A könyv a polgárháborút követő elnöki újjáépítési korszakot vizsgálja, és az elsődleges forrásokon alapuló részletes beszámolót nyújt. Szimpatikus képet ad a déli konzervatívokról, és kritikával illeti a faji egyenlőtlenségek és a társadalmi igazságosság kérdéseinek kezelésében mutatkozó korlátaikat.

⬤ Egy nehéz történelmi korszak kiváló feldolgozása.
⬤ Világos és tudományos írásmód.
⬤ Elsődleges forrásokon alapuló, részletgazdag elemzés.
⬤ Elgondolkodtató perspektíva a korszak déli konzervatívjairól, amely új megértést nyújt motivációikról és kihívásaikról.

⬤ Az elit déli nézőpontokra való összpontosítás korlátozhatja az alternatív nézőpontok feltárását.
⬤ Hiányzik a fehér déliek és az unionisták „csőcselékének” hangjainak bemutatása.
⬤ Egyes olvasók túlságosan pesszimistának találhatják a következtetéseket az újjáépítés lehetőségeit illetően.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

When the War Was Over: The Failure of Self-Reconstruction in the South, 1865--1867

Könyv tartalma:

Az Appomattox utáni hónapokban Dél olyan káoszba süllyedt, amely még a háború utolsó nehéz hónapjainak zűrzavarát is felülmúlta. A béke, ha valami mást nem is, de az erőszak fokozódását hozta a térségben, mivel az egykori Konföderáció helyi hatóságait megfosztották hatalmuktól, a legyőzött hadsereg visszatérő gyalogosai pedig éhesen és reménytelenül fosztogatták az amúgy is elszegényedett vidéket élelemért és ruházatért. A megadást követő pusztítás nyomán még a legádázabb jenki gyűlölködők némelyike is megkönnyebbült, amikor az uniós hadsereg kezdett némi rendet teremteni a törvénytelen déli vidéken.

Dan T. Carter Amikor a háborúnak vége volt című könyve a Konföderáció kapitulációját követő két év társadalmi és politikai története - az úgynevezett elnöki újjáépítés időszaka, amikor a Dél a Kongresszus és az uniós hadsereg figyelő tekintete alatt megpróbálta újjáépíteni összetört társadalmát és gazdasági szerkezetét. Carter elsősorban gazdag kéziratos forrásokból dolgozva élénk portrét rajzol a háború után felbukkanó politikai vezetőkről, férfiak változatos csoportjáról - volt lojalistákról és néhány enyhén megbánó tűznyelőről -, akik egyes esetekben valóban helyet akartak találni a déli társadalomban az újonnan felszabadított rabszolgáknak, más esetekben azonban csupán a fekete szolgaság határait igyekeztek újratervezni.

Carter úgy találja, hogy a háború utáni Délvidéken feltűnt politikusok csoportként kritikusan elbuktak a vezetés próbáján. Nemcsak arra voltak képtelenek, hogy reális programot dolgozzanak ki a régió talpra állítására - ez a kudarc abban gyökerezett, hogy makacsul elutasították a felszabadulás teljes következményeinek elfogadását -, hanem tetteik inkább csak fokozták, mintsem eloszlatták a győztes Észak félelmeit és aggodalmait. Ennek ellenére, mutatja Carter, ezek a vezetők nem voltak olyan szörnyetegek, mint amilyennek sok tudós állította őket, és félrevezető lenne rasszistáknak és politikai inkompetenseknek elítélni őket. Fontos szempontból ők képviselték a legkonstruktívabb, legkreatívabb és legötletesebb választ, amelyet a vereségtől és társadalmi káosztól elborult fehér Dél 1865-ben és 1866-ban nyújtani tudott. Az ő erőfeszítéseikből született meg az Új Dél mozgalom, és ezzel együtt az ültetvényrendszer végső bukása és a társadalmi igazságosság kezdete a felszabadított rabszolgák számára.