Amikor a pénz meghal: A hiánykiadások, a leértékelés és a hiperinfláció rémálma a weimari Németországban

Olvasói vélemények

Az Adam Fergusson által írt Amikor a pénz meghal című könyv a weimari Németországban az első világháború után bekövetkezett hiperinflációt vizsgálja, részletesen bemutatva annak katasztrofális hatásait a társadalomra és a gazdaságra. A könyv történelmi tények, személyes beszámolók és gazdasági elemzések keveréke, így az infláció következményeinek jelentős tanulmánya, amely párhuzamot von a modern gazdasági kihívásokkal.

A könyv jól megalapozott, és mély betekintést nyújt a hiperinfláció okaiba és következményeibe, hatékonyan vegyítve a személyes elbeszéléseket a történelmi adatokkal. A könyv lebilincselő és informatív olvasmány, amely a mai olvasók számára is releváns, különösen az infláció és szélesebb körű hatásainak megértése szempontjából. Fergusson magával ragadó írói stílusa életet visz a komor témába, és a gazdasági fogalmakkal nem ismerkedők számára is érthetővé teszi azt.

Az olvasók megjegyezték, hogy a próza sűrű és néha nehéz követni az összetett történelmi terminológia és az inflációs elbeszélés ismétlődő jellege miatt. Néhányan úgy vélték, hogy a könyvnek jót tenne a történelmi események és a modern párhuzamok közötti egyértelműbb kapcsolatok. Emellett bizonyos karakterek és gazdasági elméletek nem kerülnek részletesen kifejtésre, ami miatt az olvasók több mélységet kívánhatnak az események mögött álló döntéshozatali folyamatok megértéséhez.

(274 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

When Money Dies: The Nightmare of Deficit Spending, Devaluation, and Hyperinflation in Weimar Germany

Könyv tartalma:

"Amikor a pénz meghal" a klasszikus története annak, hogy mi történik akkor, amikor egy nemzet valutája a helyreállíthatatlanná válásig leértékelődik. 1923-ban, amikor pénzneme gyakorlatilag értéktelenné vált (az év decemberében az árfolyam egy dollár 4 200 000 000 000 márkát tett ki), a Német Köztársaság szinte cserekereskedelemre kényszerült.

A drága szivarokat, műtárgyakat és ékszereket rendszeresen elcserélték olyan alapvető élelmiszerekért, mint a kenyér; egy mozijegyet egy darab szénért, egy üveg paraffint pedig egy selyemingért lehetett megvenni. Az emberek tehetetlenül nézték, ahogy megtakarításaik eltűntek, szeretteik pedig éheznek.

Németország pénzügyei káoszba süllyedtek, ami súlyos társadalmi zavargásokkal járt. A pénzt már nem lehetett fizikailag kinyomtatni és olyan nagy mennyiségben szétosztani, mint 1923-ban. A "mennyiségi lazítás" azonban - ez a modern eufemizmus az elektronikus korszakban a deficit titkos finanszírozására - nem kevésbé válhat a monetáris fegyelem elleni támadássá.

Bármi legyen is egy ország deficitjének oka - szükségszerűség vagy pazarlás, adóztatni nem akarás vagy vakság a kiadásokkal szemben -, csábító azt feltételezni, hogy ha a számadás napját elhalasztjuk, a gazdasági fellendülés időben bekövetkezik, hogy megakadályozza a nagyobb munkanélküliséget vagy a mélyebb recessziót. Mi van, ha mégsem? Az 1923-as németországi helyzet szemléletes, lenyűgöző és kijózanító erkölcsi példát nyújt.