Anarchia és kultúra: A modernizmus esztétikai politikája

Eredeti címe:

Anarchy and Culture: The Aesthetic Politics of Modernism

Könyv tartalma:

Az anarchizmust általában egy bukott ideológiaként értelmezik, egy olyan politikai filozófiaként, amelynek egykor sok követője lehetett, de ma már csak különcöket és különcöket vonz. Ez a könyv amellett érvel, hogy a politikai anarchizmus hanyatlása csak a történet egyik fele; a másik fele a széles körű kulturális siker története.

David Weir többféleképpen fejti ki ezt a tézist. Azzal kezdi, hogy megvizsgálja a kultúra helyét a klasszikus anarchista gondolkodók, William Godwin, Pierre-Joseph Proudhon, Mihail Bakunyin és Peter Kropotkin politikai gondolkodásában. Ezután bemutatja, hogy a tizenkilencedik századi társadalom érzékelt anarchiája hogyan késztette az olyan írókat, mint Matthew Arnold, Henry James és Fjodor Dosztojevszkij arra, hogy elforduljanak a politikától, és a közös kultúra eszméjében keressék az egységet.

Ám ahogy más tizenkilencedik század végi írók és művészek is szimpatizálni kezdtek az anarchizmussal, a közös kultúra kilátása egyre távolabb került. Weir szerint a fin de si cle kultúra nagy része mögött a művészeti avantgárd tagjai között kialakult anarchizmus iránti affinitás áll.

Valójában maga a modernizmus kialakulása az anarchista politika esztétikai megvalósulásaként is felfogható. Ezt az állítást alátámasztandó Weir bemutatja, hogy az anarchizmus a modernizmus számos alakjának munkásságát meghatározó esztétikai elv, Henrik Ibsentől és James Joyce-tól kezdve a dadaista Hugo Ballon át a szürrealista Luis Bu uelig.

Weir azzal zárul, hogy újraértékeli a posztmodern jelenségét, mint a politika esztétikába való átvándorlásának csak a legfrissebb esetét, és azt sugallja, hogy az anarchizmus mint kulturális állapot még mindig nagyon is velünk van.