Anarchista népi hatalom: Dissidens munkásság és fegyveres harc Uruguayban, 1956-76

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Anarchist Popular Power: Dissident Labor and Armed Struggle in Uruguay, 1956-76

Könyv tartalma:

Egy hidegháborús tanulmány a latin-amerikai anarchizmusról.

Araiza Kokinis tanulmánya az Uruguayi Anarchista Szövetségről (FAU) tágítja a hidegháború korabeli politikai tájkép megértését a korszak történetírását uraló kapitalizmus-kommunizmus és régi baloldal-újbaloldal kettősségen túl.

A hidegháború korszakának világszerte vitathatatlanul legnagyobb hatású anarchista szervezete, a FAU a mindennapi embereket tekintette forradalmi főszereplőnek, és a piacot és az államot közvetlenül megkérdőjelező tapasztalatok felhalmozásán keresztül igyekezett egy népi ellenszubjektivitást kialakítani. A FAU azzal érvelt, hogy a mindennapi emberek a szakszervezetekben, diákszervezetekben és a szomszédsági tanácsokban folytatott kollektív közvetlen cselekvés rendszeres gyakorlata révén alakulnak át forradalmi alanyokká. Jelszavuk a "népi hatalom megteremtése" volt, és gyakorlatuk különbözött az akkori marxizmus nacionalista irányzataitól. A FAU által támogatott stratégiák és taktikák - olyanok, amelyekben a mindennapi emberek történelmi főszereplői szerepet vállaltak - jelentették a legnagyobb veszélyt a társadalmi rend fenntartására Uruguayban, és így az állam katonai hatalomátvételét szülték, hogy szétverjék és lecsapolják a lendületes népi lázadásukat.

A kevesebb mint 80 harcossal rendelkező FAU kulcsszerepet játszott a munkahelyeken, a városrészekben és az egyetemeken zajló népi protagonizmus elindításában és hálózatba szervezésében. A FAU a Kommunista Párttal (PCU), az MLN-Tupamaros-szal (MLN-T) és más baloldali szervezetekkel koalícióban dolgozott, hogy támogassa az egységes baloldali projektet, miközben egyidejűleg megkérdőjelezte a hegemón stratégiákat, taktikákat és diskurzusokat. A világ más anarchista csoportjaitól eltérően, amelyek a marxizmus hatvanas évekbeli népszerűségére válaszul az individualizmus és az ellenkultúra felé fordultak, a FAU a harmadik világiasságot és az osztályharc stratégiáját fogadta el, ami releváns erővé tette őket a népi társadalmi mozgalmak között.

Az alkotmányos diktatúra (1967-73) alatt a Tendencia Combativa, a disszidens szakszervezetek koalíciója, amelynek élén a FAU állt, az ország szakszervezeteinek egyharmadát ellenőrizte a legjövedelmezőbb iparágakban, különösen a magánszektorban. Az 1973. június 27-i katonai puccs idejére az uruguayi iparosok többsége a szervezett szakszervezeteket tekintette a nemzetbiztonságot fenyegető legsúlyosabb veszélynek. Ráadásul Ernest V. Siracusa uruguayi amerikai nagykövet és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter közötti kommunikációból kiderült, hogy a diktatúra elsődleges célja a dübörgő munkásmozgalom elnyomása volt, nem pedig a Tupamaro gerillamozgalom lecsengésével való szembenézés. A FAU anarchista aktivizmusa a munkáslázadás e szélesebb légkörében megzavarta az 1970-es évek neoliberális kísérleteit Latin-Amerikában, amelyek később északra vándoroltak, hogy az 1980-as évektől napjainkig elszegényítsék az amerikai munkásokat.