Antikommunista kiáltványok: A hidegháborút alakító négy könyv

Olvasói vélemények

John V. Fleming „Az antikommunista kiáltványok” című könyvét mély intellektuális meglátásai, alapos elemzése és történelmi összefüggései miatt dicsérik, amelyek az 1940-es és 1950-es évek négy jelentős antikommunista könyvére vonatkoznak. Ugyanakkor kritika is érte, hogy egyes olvasók számára túlságosan sűrű és összetett, ami esetleg elérhetetlenné teszi a könyvet azok számára, akik nem rendelkeznek erős tudományos háttérrel.

⬤ Az antikommunista irodalom művelt és éleslátó elemzése.
⬤ Lenyűgöző történelmi perspektívát nyújt a hidegháború ideológiai vitáiról.
⬤ Gyönyörűen megírt és magával ragadó stílus.
⬤ A vizsgált írások megértéséhez nélkülözhetetlen kontextust kínál, így mind a történelmi, mind az irodalmi tanulmányok szempontjából értékes.

⬤ A sűrű és összetett nyelvezet sok olvasó számára kihívást jelenthet.
⬤ Egyesek szerint a könyv lehetett volna rövidebb, ismétlődő pontokra hivatkozva.
⬤ Az elemzés hosszasan elkalandozhat, ami elvonhatja a figyelmet a fő témákról.
⬤ A könyv nem az eredeti művek gyűjteménye, ami csalódást okozhat néhány olvasónak, aki ezeket a szövegeket keresi.

(17 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Anti-Communist Manifestos: Four Books That Shaped the Cold War

Könyv tartalma:

Az Antikommunista kiáltványok témája négy nagy hatású könyv, amelyek a hidegháborúként ismert nagy politikai küzdelem alapjául szolgáltak: Sötétség délben (1940), Arthur Koestler, magyar újságíró és polihisztor értelmiségi; Az éjszakából (1941), Jan Valtin, német tengerész és munkásmozgalmi agitátor; Én a szabadságot választottam (1946), Viktor Kravcsenko, szovjet mérnök; és Tanú (1952), Whittaker Chambers, amerikai újságíró. A szerzők volt kommunista párttagok voltak, akiket keserű kiábrándultságuk arra késztetett, hogy irodalmi dühvel forduljanak korábbi hűségük ellen.

Koestler egy erőszaktevő volt, Valtin egy gengszter. Kravcsenko, bár nem volt kém, Amerikában kénytelen volt kémként élni. Chambers egy becsület nélküli próféta volt a saját hazájában.

Négyük közül hárman a Komintern földalatti kémügynökei voltak. Mindannyian öngyilkosságot fontolgattak, és kettőjüknek sikerült is.

John V. Fleming humánus és ironikus elbeszélése ezekről a zord életekről rávilágít, hogy a hidegháború igazi mozgatórugója a szó volt.