Antropológia a köztes időben: Kísérleti néprajz, elmélet és módszer a huszonegyedik században

Olvasói vélemények

Michael Fischer „Anthropology in the Meantime” című, átdolgozott esszégyűjteménye az antropológiát és a művészetkritikát ötvözi, saját tapasztalataiból és mindkét terület kiemelkedő alakjainak hatásából merítve. A könyv az antropológia és a kortárs művészet kapcsolatát hangsúlyozza, és a néprajz modern, kísérleti megközelítése mellett érvel. Miközben Fischer személyes karrierje és a kialakulóban lévő trendekre vonatkozó meglátásai érdekesek, írói stílusát kritika érte, hogy túlbonyolított és túlzó, ami kevésbé kifizetődő olvasmányélményt eredményez. Emellett a könyv általános minőségét rontja, hogy egyes vitákból hiányzik az érdemi empirikus tartalom, és több tipográfiai hiba is előfordul.

⬤ Az antropológia és a kortárs művészet metszéspontjának lebilincselő feltárása.
⬤ Éleslátó személyes anekdoták, amelyek az antropológia közelmúltbeli történetének jelentős pillanatait tükrözik.
⬤ Releváns viták a terepmunka új trendjeiről és a néprajz változó természetéről.
⬤ Kiemeli a végzős hallgatók és munkatársak hozzájárulását a tudományághoz.

⬤ Összetett, terjedelmes írásmód, amely akadályozhatja az olvashatóságot és a megértést.
⬤ Az érdemi empirikus tartalom hiánya, gyakran személyes anekdotákra és önhivatkozásokra támaszkodik.
⬤ Számos tipográfiai és fordítási hiba, amelyek csökkentik a szöveg tudományos hitelességét.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Anthropology in the Meantime: Experimental Ethnography, Theory, and Method for the Twenty-First Century

Könyv tartalma:

Az Anthropology in the Meantime című könyvében Michael M.

J. Fischer a valós világban végzett, több ok-okozati, több skálán és több helyszínen végzett kutatásaira támaszkodva építi újjá az elméletet a XXI.

század számára. Az antropológia kísérleti módszereinek és kereteinek történetét és leltárát nyújtva az 1920-as évektől napjainkig, Fischer az antropológia időközben módszertani felszólításként mutatja be, hogy olyan néprajzot végezzen, amely azt vizsgálja, hogy a világ darabjai hogyan hatnak egymásra, hogyan illeszkednek egymáshoz vagy ütköznek össze, hogyan generálnak összetett, előre nem látható következményeket, hogyan erősítik meg a kulturális referenciákat, és hogyan okoznak társadalmi töréseket. Az időközbeni antropológia türelmet, folyamatos kísérletezést, együttműködést, az affektusok és a nonverbális kommunikáció feltérképezését, valamint etnográfiailag szituált kutatást igényel hosszú távú időn keresztül.

Talán mindenekelőtt, az antropológia időközben már nem a népek antropológiája és nem a népekről szóló antropológia, hanem azokkal és azokért az emberekért íródik, akik az alanyai. Az antropológia időközben új narratívák és alternatív jövőképek megalkotásának lehetőségét mutatja be.