Eredeti címe:
my mother's tomorrow: dispatches through the lens of Baltimore's Black Butterfly
Könyv tartalma:
2017-ben Dr. Kaye egy három évig tartó, mélyreható etnográfiai tanulmányt kezdett Baltimore fekete pillangós negyedeiben, dokumentálva és rögzítve a közösség történeteit.
A "mondd el nekik, hogy nem vagyunk láthatatlanok, mondd el nekik, hogy számítunk!" során találkozott valakivel a Poe Homes közösségből, aki éppen a tűzcsapból töltötte a fazekakat és a serpenyőket vízzel, miután a közösség négy napig nem volt folyóvíz, aki megkérte Dr. Kaye-t, hogy mesélje el a történetét, hogy ő és a város lakói "felejthetetlenek" legyenek. Ez a könyv neki szól. Azoknak a veteránoknak is szól, akikkel Dr. Kaye találkozott, és akiket a "Baltimore az én Bejrútom" című rovatában bemutatott, és akik azt mondták: "Az életedet arra áldozod, hogy harcolj ezért az országért, aztán hazatérsz, és ahol élsz, rosszabb, mint ahol harcoltál. Olyan, mintha a háborúnak soha nem lett volna vége." Annak a kilencedikes diáknak szól, aki a "Baltimore-i vagyok, már halott" című cikkben azt mondta Dr. Kaye-nek, amikor megkérdezte tőle, mi szeretne lenni, ha felnő: "Az apám halott. A bátyám halott. Volt két unokatestvérem, őket lelőtték. A nagybátyáim be vannak zárva. Mi akarok lenni, ha felnövök? Semmi. Baltimore-i vagyok, én már halott vagyok." A szüleiért is, akik a Jim Crow Dél-Karolinában nőttek fel, és minden nap a túlélést választották, majd amikor felnevelték őt, megtanították, hogyan boldoguljon. Az "Anyám holnapja" egy szerelmes levél Baltimore-hoz és egy szerelmes levél a fiaihoz.
Ez mindkettőjüket arra emlékezteti, hogy bár szárnyakkal születtek, Baltimore megtanította őket repülni.
