Apám és én: A Márai és a közösség queernesssége

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik a könyv erős érzelmi mélységét és történelmi jelentőségét, különös tekintettel a Marais negyedre és a párizsi queer közösségre. Az írást szépségéért és mélységéért dicsérik, ami alkalmassá teszi az általános olvasók és a tudományos környezet számára egyaránt.

⬤ Jól kutatott és gyönyörűen megírt
⬤ mély érzelmi hatás
⬤ integrálja a személyes és történelmi elbeszéléseket
⬤ általános olvasóknak és tudományos célokra egyaránt hasznos
⬤ kiválóan ábrázolja a queer közösséget.

Néhány recenzens csalódottságát fejezte ki a szerző egészségügyi problémái miatt, amelyek hatással lehettek a munkájára.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

My Father and I: The Marais and the Queerness of Community

Könyv tartalma:

Ez egy rég letűnt zsidó élet élő múzeuma, és állítólag a társadalmi integráció francia modelljének sikeréről tanúskodik. Ez egy közösségi otthon, ahol a meleg férfiak és nők állítólag a társadalmi integráció francia modelljével dacolva állnak.

A szabadság és a tolerancia helye, ahol a színesbőrűek és a leszbikusok mégis nemkívánatosnak érzik magukat, és ahol a külvárosokból származó fiatal cionisták minden vasárnap összegyűlnek, és néha arabokat zaklatnak. A sajtóban és a televízióban forró téma. Nyitott a világ felé és nyitott az üzletre.

Egyszerre a láthatóság és a láthatatlanság helye.

Olyan számomra, mintha az otthonom lenne, egy olyan hely, ahol egyszerre érzem magam biztonságban és kívülállónak, és ahol apám egyszerre érezte jól magát és idegennek. Ez a nosztalgia, az innováció, a szégyen, a büszkeség és a szorongás helye, ahol a helyi és a globális keresztezi egymást jóban-rosszban.

És jobb vagy rosszabb esetben ez egy francia környék. -a My Father and I című könyvből A személyes visszaemlékezéseket, várostanulmányokat, kultúrtörténetet és irodalomkritikát, valamint bőséges fotóválogatást ötvöző My Father and I a Marais-ra, Párizs legrégebbi fennmaradt negyedére összpontosít. Gyönyörűen feltárja egy zsidó apa és egy meleg fiú kapcsolatának bonyolult részleteit, akik mindketten sajátjuknak vallják ugyanazt a környéket.

David Caron a Marais történetével és a francia nemzeti identitás kialakításában betöltött szerepével kezdődően a közösség újragondolását javasolja, és megvizsgálja, hogy a zsidók, a kínai bevándorlók és a melegek hogyan tették a Marais-t a magukévá. Ezek a közösségek a városi térben való szerepvállalásukkal mindennapos kihívást jelentenek az egyetemes állampolgárság francia koncepciójával szemben, amely megtagad tőlük minden politikai legitimitást. Caron a szigorúan francia kontextustól elméletibb kérdések felé mozdul el, mint például a társadalmi és politikai archaizmus, a bevándorlás és a diaszpóra, a túlélés és a kísértés, a köz- és a magánélet szétválása, a csoportbarátság mint a közösség zabolátlan és dinamikus formáinak metaforája, valamint az olyan alapító katasztrófák, mint az AIDS és a holokauszt.

Caron elmeséli édesapja történetét is, aki magyar zsidó és holokauszttúlélő volt, Franciaországba emigrált, és egykor a Marais-t nevezte otthonának.