Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Apophatic Anthropology: An English Translations
Az apofatikus antropológia projektje (1952) Andr Scrima egyik legjelentősebb filozófiai törekvése volt. A lényegét tekintve pascaliánus megközelítés eltávolodik a nyugati keresztény teológia augustinusi gyökereitől, és a keleti ortodoxián alapuló keresztény antropológiát dolgoz ki.
Az ember törekvése önmagának megértésére nem, mint Pascalnál, Jézus Krisztus szenvedésével való azonosuláshoz vezet, hanem tovább, a megistenülés, a teózis kísérletéhez, amelyben a fő fogalom a megtestesülés. Ez a kísérlet megnyitja az ember előtt a lehetőséget, hogy önmagát Isten belsőjeként fogja fel. Az ember tehát fizikai és metafizikai híd lesz a teremtés és a teremtetlen között, az egyetlen teremtmény, amely Isten képmását hordozza.
Titokzatos belső lénye így alkotja a természetet meghaladó egységét.
Scrima szemlélete a keleti spiritualitás nagy forrásaiból táplálkozik, Nüsszai Gergelytől az Inkvizítor Maximusig. A filozófia itt a krisztológia fejezetévé válik.
Scrima úgy vélte, hogy a Megváltó személyének felfogásával az emberi természet és az emberi gondolkodás minden problémája már fel van téve. Azáltal, hogy Krisztus egyszerre rendelkezik isteni és emberi természettel, minden emberi személy paradigmája. Krisztus két természete, amely a khalkédoni zsinat szerint keveretlen, változatlan, osztatlan és elválaszthatatlan, a teremtetlen kegyelem és az emberi természet találkozását is jelenti a megistenült lény mélyén.
Az apofatikus antropológia mélyen kapcsolódik a modern világ megpróbáltatásaihoz. Scrima az ontológiai teocentrizmust tartja az egyetlen olyan filozófiai magatartásnak, amely képes a misztérium dinamikus és termékeny elemét az ember számára visszaadni. Ez a perspektíva a mélyreható tudás anagógiai feszültségében helyreállítja az embert, és hazavezeti.
Scrima úgy véli továbbá, hogy e misztérium figyelmen kívül hagyása az Isten bennünk lévő képmásának "elvesztésének" tragédiájához vezet, ami a paradox egység szétválásával végződik, amely minden teremtmény számára alapvető fontosságú.