Értékelés:
A könyv tanulságos életrajzot nyújt Arnold Schönberg zeneszerzőről, a történelmi kontextust személyes betekintéssel ötvözve, bár hiányoznak belőle a zene más alakjaival való interakcióiról szóló konkrét részletek. A mélyreható zenei elemzés helyett általános bevezetést nyújt, így az olvasók számára is hozzáférhetővé teszi a könyvet.
Előnyök:Körültekintő bevezetést nyújt Schönberg életébe és műveibe, rávilágít jellemének paradoxonaira, és ösztönöz zenéjének megbecsülésére. Rövid és olvasmányos életrajz, amely jól illeszkedik a Phaidon Huszadik századi zeneszerzők sorozatába.
Hátrányok:Hiányzik belőle a zenei elemzés mélysége, és kihagy bizonyos eseményeket és interakciókat, például a Samuel Goldwynnal való találkozását és a Charles Ives-szel való kapcsolatát.
(3 olvasói vélemény alapján)
Arnold Schoenberg
Ebben a könyvben Bojan Bujic megfelelő kulturális kontextusba helyezi egy olyan zeneszerző rendkívül gazdag életútját, aki vitathatatlanul a huszadik század meghatározó zenei személyisége. Arnold Schönberg (1874-1951), a modern zene fejlődésének egyik meghatározó alakja, híres arról, hogy felhagyott a tonalitással, és bevezette a 12-tónusú "szeriális" zeneszerzési módszert. Nincs egyetértés abban, hogy Schönberg korának legnagyobb zeneszerzője-e, különösen azért, mert újító zenei nyelvezete nem mindenkinek tetszett, aki utána következett, de közvetve vagy közvetlenül olyan sok zenészre és hallgatóra volt hatással saját és a későbbi generációk közül, hogy központi szerepét nem lehet vitatni. Zeneszerzői munkássága mellett Schönberg a tonális zene fontos teoretikusa és nagy hatású tanára volt, leghíresebb tanítványai között Anton Webern és Alban Berg is szerepelt. A gazdag és kozmopolita bécsi kulturális életben nevelkedett Schönberg kilencéves korában kezdett hegedülni, és szinte azonnal komponálással is kísérletezett, ám tanulmányait apja 1889-ben bekövetkezett halála megszakította. Schönberg tizenéves koráig nem részesült hivatalos zenei képzésben, és egész életében büszke maradt arra, hogy mindaz, amit fiatalkorában a zenéről és az irodalomról magába szívott, nagyrészt saját kitartásából és céltudatosságából fakadt.
Schönberg először a késő romantikus hagyományban komponált, és legkorábbi elismert művei, köztük a "Verklarte Nacht" című vonósszextett a századfordulóról származnak. Egy rövid berlini intermezzo után, ahol kabarémuzsikusként és tanárként dolgozott, és megírta a "Pelleas und Melisande" című szimfonikus költeményt is, visszatért Bécsbe. Itt olyan tanítványokat kezdett el fogadni, mint Webern és Berg, és továbbfejlesztette zenei stílusát, és idővel szenzációt keltett "szeriális" technikájának disszonanciájával, valamint anyagának nagyobb harmonikus idegenségével és összetettségével. Schönberg csak évtizedekkel később, a vonósokra írt "G szvit"-jével tért vissza a tonális stílusához közelítő stílushoz. 1925-ben, néhány évvel azután, hogy visszautasította a Bauhaus zeneiskola igazgatói állásának ajánlatát, mert értesült az intézményben tapasztalható antiszemita tendenciákról, Schönberg visszaköltözött Berlinbe, hogy elvállalja a Művészeti Akadémia zeneszerzés mesterkurzusának igazgatói állását, annak ellenére, hogy a Zeitschrift fur Musikban antiszemita tiltakozások jelentek meg professzori állására reagálva. Később, amikor a németországi zsidók helyzete világossá vált számára, Schönberg egyre több időt töltött távol Berlintől, és végül 1933-ban úgy döntött, hogy az Egyesült Államokba költözik, ahol Bostonban és New Yorkban tanított a Malkin Konzervatóriumban. 1934-ben Schönberg Los Angelesbe költözött, ahol a USC-n vállalt tanári állást, majd a UCLA-n professzori állást.
1951-ben bekövetkezett haláláig Los Angelesben élt, ahol John Cage az egyik tanítványa, George Gershwin pedig jó barátja lett. Vannak, akik azt állítják, hogy Schönberg megalkuvás nélküli keresése az egyéni hang megtalálása miatt olyan zenét alkotott, amelyet túl nehéz követni, mivel sok olyan ismerős vonást, amely általában lehetővé teszi a hallgató számára, hogy eligazodjon egy zeneműben, eltávolított vagy radikálisan átformált. Gyakran ezt tekintik az avantgárd zene huszadik század végi elszigetelődésének fő okának, de Bujic szerint ezeket a vádakat gyakran már azelőtt megfogalmazzák, hogy Schönberg zenéje egyáltalán bemutatkozhatott volna - nehézsége és idegensége kritikátlanul felidéződik, ami gyakran megakadályozza, hogy a zenét önmagában értékeljék. Ebben a könyvben Bujic azt tűzte ki célul, hogy több hallgatót nyerjen meg Schönberg zenéjének, azáltal, hogy életét, munkásságát és elméleteit közérthetően és rokonszenvesen mutatja be.